Tóth Ferenc szerk.: Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, 1991. augusztus 26-28. A Makói Múzeum Füzetei 75. (Makó, 1993)

ELŐADÁSOK - ROMSICS IMRE: A néprajzkutatás lehetőségei és feladatai az átalakuló magyar társadalomban

A néprajzkutatás lehetőségei és feladatai az átalakuló magyar társadalomban ROMSICS IMRE (Viski Károly Múzeum, Kalocsa) "Oka penig ezen írásomnak az, hogy mivel ab anno 1687, amely esztendőben az német legelsőbben bejöve, azoltától fogva látom minden esztendőben új-új mód, avagy amint a német mondja, náj módi vagyon, úgyhogy mentől inkább szegényedünk, annál nagyobb titulusra és cifrább paszamántos köntösökre vágyunk, és már az atyáink szokott eledelit meg sem ehetjük, hacsak német szakácsunk nincsen, és különbnél különbféle drága étkeket nem főz; hogy azért azon időbeli bécsi szokás, amelyben amint másutt is írám, más munkában, midőn erat pingvissimus vitulus et rarissimus titulus, maradváinknál éppen feledékenységben ne menjen, ami kevés eszembe jut, leírom" - írja 1736-ban Apor Péter a Metamorphosis Transylvaniae című munkájában.

1 Egyik legelső vészjósló megfogalmazása a népi kultúra eltűnésének az előbbi idézet. Azóta rendszeresen, egészen napjainkig visszatérő gondolata ez a néprajzi kutatásnak. Valóban, a hagyományos paraszti kultúra végnapjait éli, legalábbis jelentős térvesztesége figyelhető meg. Dobos Ilona a következőképpen fogalmaz: "Kétségtelen, hogy a riasztás alapvetően helyénvaló volt, hiszen a népi kultúra felbomlása megállíthatatlan folyamat. Amellett ne felejtsük el, hogy bármennyire sajnálatos az eredeti, magas esztétikai értéket létrehozó népi kultúra, ezen belül a népköltészet pusztulása, léte mégis szorosan kötődik a parasztság izoláltságához, a falvak elzártságához (többek között a rossz utakhoz), a szegénységhez, az írástudatlansághoz, olyan életkörülményekhez, amelyeket erővel konzerválni józan ésszel senki sem kíván." 15