Orbán Imre: Makó római katolikus temetői a 18–19. században. A Makói Múzeum Füzetei 71. (Makó, 1992)

Az 1776-ban használatba vett, s valaha a mai Petőfi park és a környező utcák területén létezett római katolikus temető a 19. század elejére betelt. A város egyébként is lassan körbefogta, így nem felelt meg a kor általános egészségügyi követelményeinek sem. Ezért már az 1810-es években felmerült egy újabb temető létesítésének a gondolata. Minderről a templom „História Domus"-a a következőképpen számol be: „Mivel a hívek közös temetője, mely az új házhelyek kiosztása által a lakosok házai közé esett, felsőbbi rendeletek értelménél fogva használaton kívülinek rendeltetett: ennek helyébe egy, az úgy nevezett Sovány szöllők között fekvő és körül árkolt új terület adományoztatott a tek. püspöki uradalom által..."

1

1 Ezen új terület kijelölésével kapcsolatos első intézkedéseket 1813-ban hozták. Az események megbolygatták a város közvéleményét. Mindamellett, hogy gondot jelentett a kisajátítandó területekért cserébe megfelelő földek kiválasztása, a város népét már előre aggasztotta a temető esetleges későbbi nagyobbításának gondolata. Birtokaik védelmében még a régebbi temető további fönntartását is megfelelő megoldásnak tartották. Ezért „Az Helybéli RCatholica Eklésia részéről lévő Elöljáróság" 1813-ban az e kérdésben írt folyamodványát a következőképpen zárja: „Az adatván hozzá, hogy ezután nem fogja kívánni (ti. a püspök), hogy a Temető, a nyomásnak (-legelő) fogyasztásával, másonnan nagyobbitasson, mert az Eklésia részéről fog gondoskodás lenni, hogy a mostani régi Temetőhöz közelebb az érfelett lévő szöllökből, azoknak meg vétele által, tétessen meg a Temetőnek nagyobbítása."

1

2 A makói püspöki uradalom levéltárában fönnmaradt dokumentumok szerint a megállapodás megszületése után az érintett gazdák — Török János, Sterba István, Jenei Péter, Nagy György Mihály, Igaz János, Bánfi Péter — a várostól délnyugatra lévő új hegyi szőlőknél kaptak ellenszolgáltatásként megfelelő területeket.

1

3 így a temető megnyitására 1817. február 3-án sor kerülhetett.

1

4 A nagyobbítása területének kicsinysége miatt hamarosan időszerűvé vált. ÉK és DNy felől újabb részeket kapcsoltak a sírkerthez, melynek kiterjedése így kb. kétszeresére növekedett. Hamarosan a sors kiszámíthatatlan játéka folytán, éppen a város polgárainak kérésére, a kezdetben egyáltalán nem óhajtott nagyobbítás ismét napirendre került. Ezt az 183l-es kolerajárvány tette szükségessé. A ragály rendkívül súlyos volt. „Voltak napok, amikor 25—30 ember meghalt. Este még halottaikat gyászolták, másnap már ők is a hűvös, meszes tömegsírban pihentek. Barát barátot, rokon rokont kezd kerülni, nehogy kézszorítása, érintkezése által a borzasztó, szintoly kínos mint gyors halál fullánkjait közölje a szeretett egyénnel, vagy vegye át tőle. Minden ház, s amennyire lehetett, annak minden tagja elzárá, elkülönözé magát egyebektől halálos félelemben. És csak a harangok folytonos kongása, s a néptelen utcákon festetlen, gyalulatlan koporsókkal, vagy ezek hiányában zsákokba rejtett holt tetemekkel elrobogó szekerek zaja hirdette az elzárkózottaknak, hogy nem egyedül vannak még életben" — írja az egykori krónikás.

1

5 A vész a lakosok között igen nagy riadalmat keltett. A hatóságok megtiltották egyebek mellett a közös istentiszteleteket, temetéseket és halotti torokat. A rendes egyházi szertartás tilos lévén, a holtakat ruhájukkal és ágyneműjükkel 1

1 Az azóta elkallódott „História Domus"-ból 1870-ben készült magyar nyelvű fordítás. A dokumentum a plébánia levéltárában található. A szöveg hitelességét Bódy Antal plébános igazolta aláírásával és az egyházközség pecsétjével. 1

2 A Csongrád Megyei Levéltár (CSML) Makói Fióklevéltára, a Makói Püspöki Uradalom iratai, Tiszti széki iratok 36/1813. 1913. április 20-án kelt irat. 1

3 Uo. 1

4 Lásd a 11. sz. jegyzetet. 1

5 BÁLINT NAGY ISTVÁN 1928. 67—68. 4