Huszár Tibor: Párhuzamok kés kereszteződések Erdei Ferenc, Bibó István és a Márciusi Front. A Makói Múzeum Füzetei 68. (Makó, 1991)

Erdei Ferenc a nyugati tanulmányút után

Makó politikai terep a maga valóságosságában sokkal bonyolultabb, mint azt a városról az elmúlt évtizedekben írott irodalmi visszaemlékezések sejtették.

2

2 Az persze tény, hogy a Függetlenségi Kossuth-Párt e városban rendelkezett egyedül jelentősebb paraszti bázissal — Erdei 1936-ban maga is e párt tagja —, s az is tény, hogy a progresszió és a szociális gondolat felélénkülése, valamint a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata és a Függetlenségi Kossuth-Párt együttműködése a harmincas évek derekán viszonylag tartósnak bizonyult. Ám az is tény, hogy Makó társadalmi képlete másfajta kombinációknak is kedvezett. Eró's maradt az a polgárosult dzsentri réteg, amelynek szíve mélyén ott lappangott az a remény, hogy „mindaz, amit a ,liberalizmus lerombolt', visszaállíttatik, tehát semmi akadálya nem lesz annak, hogy harmonikus jó rendben éljenek urak és parasztok"

2

3. S e rétegből — ugyancsak Erdei szavait idézve — kiválhat egy olyan vezető elit, amelynek reformszándéka a fasizmusban-hitlerizmusban találja meg az útját.

2

4 S a mozgásirányokat az is kiszámíthatatlanná teszi, hogy a „se nem dzsentri, se nem zsidó polgárság, a megkötő hagyományok és az eligazító ideál erőtlensége folytán, széteső és heterogén csoport".

2

5 A politizáló elit szociális bázisa tehát korántsem olyan egyképletű, mint azt a Makót idealizáló budapesti értelmiségiek elképzelték: Makón nemcsak Könyves Kolonicsok, Diósszilágyi Sámuelek, Márton Bálintok, ifj. Bíró Sándorok és Fried Árminok laktak. A tradíciók és a szociális tagoltság mellett a konjunkturális tényezők és az országos politikai erőcsoportok akciói is befolyásolták a makói közéletipolitikai, sőt a szövetkezeten belüli erőviszonyokat. így, jóllehet az 1934. decemberi törvényhatósági választásokon az egyesült ellenzék (a Függetlenségi Kossuth-Párt, a Független Kisgazdapárt, a Szociáldemokrata Párt) minden jelöltje győzött, az 1935. évi országgyűlési választáson a Kisgazdapárt (Eckhardt Tibor közvetlen intervenciója eredményeként) nem támogatta az ellenzék köztiszteletben álló Kossuthpárti jelöltjét (csak 3481 szavazatot kapott), s így a hivatalos jelölt, Görgey István kormánytanácsos (6849 szavazat) lett Makó országgyűlési képviselője.

2

6 Erdei ezen tények ismeretében vállalja el 1937 januárjában a titkári megbízatást a Függetlenségi Kossuth-Pártban, s veszi át az évenkénti négy-öt alkalommal megjelenő Várospolitikai Szemle szerkesztését H. Szabó Imrétől. Erdei elhatározása s a későbbi történések értelmezése szempontjából azonban még egy mozzanatot kívánunk felidézni. 1936 decemberében H. Szabó levelet ír Erdeinek, s ebben egy országos hatókörű vagy legalábbis ilyen igénnyel fellépő új párt alapítását javasolja: „Kedves Barátom! Levelét köszönöm. Nagy hálát érzek érte, mert pontosan azt kaptam e levélben, aminek a hiányát már régen érzem, s amire igen nagy szükségem van. Véleményem: elérkezett a pillanat, amikor ki kell lépnünk! A hazai viszonyok alakulása éppen úgy, mint a világpolitika újabb eseményei, kétségtelenül meggyőztek engem atekintetben, hogy itt másra, mint saját erőinkre, nem számíthatunk. Meg kell tehát csinálni azt 2

2 „Makó volt a Márciusi Front ,Mekkája', szent városa, ezt pedig történelmi hagyományainak, a hagymának és Erdei Ferencnek köszönheti... Beszélhetünk-e sajátos ,makói lélekről'? Igenlő választ kell adnom..." Féja Géza: Makó és a Márciusi Front. In: Vö. Lapszélre, Bp. 1982. 182. old. 2

3 Erdei Ferenc: Makó társadalomrajza, i. m., 44. old. H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei: 55. Makó, 1987. 22—24. old. 2

4 Uo. 44. old. 2

5 Uo. 45. old. 2

6 Tóth Ferenc: Könyves Kolonics József politikai pályája. A Makói Múzeum Füzetei: 42. Makó, 1984. 9. old. 8