Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - A dohány
A dohány A XIX. század első felében fontos árunövénnyé vált dohány európai megismerésének és elterjedésének története Amerika felfedezésével kezdődik. Hazai elterjedése kétirányú: egyrészt az osztrák zsoldban álló spanyol katonák, másrészt a törökök hozták be. A történetírók Bornemissza Pál erdélyi helytartót és Apaffy Mihály erdélyi fejedelmet említik, mint a dohány magyarországi elterjesztőit. 11 3 Térhódításával együtt megkezdődött a harc is a dohány és a dohányzás ellen. Eleinte csak gúnyolták, fenyegették, később pénzbírsággal, börtönbüntetéssel vagy megkorbácsolással sújtották a dohányzókat. Kezdetben gyógynövényként használták. Ezután kezdődött a burnótozás (a finom, porított, pácolt, illatosított dohánypornak orrba szippantása). Ezt követte a pipázás, amely a harmincéves háború idején Európában nagyon elterjedt. A XVIII. század elején a szivarozás is nagyon közkedvelt lett; a szivargyártás őshazájából, Spanyolországból indult el európai útjára, nagyobb mértékben hazánkban a XIX. század második felében terjedt el. Az 1800-as évek elején kezdett hódítani a dohányzás újabb formája, a cigaretta. A nagymérvű elterjedésnek a tiltó rendelkezések sem tudtak gátat vetni. Már a XVII. század közepén több országban bevezették a dohánymonopóliumot: Angliában 1625-ben, Franciaországban 1629-ben, Ausztriában 1670-ben; az osztrák egyedáruságot 1851-ben terjesztették ki Magyarországra, míg az önálló magyar dohányjövedék 1868-ban jött létre. A dohány előbb az uralkodói udvarok, majd a házikertek növénye volt, csak a szükségletek megnövekedésével került szántóföldi termesztésbe. A XVIII. század elején egyes vidékeken (Heves, Nógrád megyék) a nyomásos gazdálkodáson kívül eső területeken már jelentékeny volt a szántóföldi termesztés. Kötött rendje, speciális művelési módja és a jobbágyi szolgáltatások miatt a XVIII. században a jobbágyság csak kismértékben termesztett. Helyettük szabadabb társadalmi helyzetű rétegek (taxalisták, kurtanemesek) játszottak fontos szerepet a termesztésben. A XIX. század elejétől pedig — a konjunkturális viszonyok között — egyértelműen a zsellérek kezébe ment át. Ahhoz, hogy a kamarai puszták legfontosabb árunövényévé vált dohány termesztésének gazdasági és társadalmi vonatkozásait még árnyaltabban lássuk, szükséges néhány biológiai és ökológiai sajátosságát külön is kiemelni. A dohányt (Nicotiana) egyéves lágy szárú növényként ismerjük, a dohánynemzetségbe tartozó fajok között azonban vannak többéves fás növények is, mint pl. a Nicotiana tomentosa. Közös vonásuk, hogy csaknem valamennyi faj alkaloidtartalmú. A dohánynemzetségbe tartozó fajok pontos száma ismeretlen. Így az egyes irodalmi hivatkozásokban is eltérőek az adatok. A szakirodalomban általában 70-76 dohányfajt említenek, amelyek legnagyobb része Dél-Amerikában őshonos, és még ma is vadon él. Rendszerezésük a sok átmeneti alak miatt nagyon nehéz, ezért az eltelt kétszáz év folyamán alaktani és sejttani alapon számos dohányrendszertan látott napvilágot. Ezek közül Linné 1759-ben felállított mesterséges rendszerét említjük meg, amely leginkább megfelel a korabeli ismereteknek, annak a valóságnak, amelyben a dohánytermesztés is fejlődésnek indult. E szerint ebben az időben két H3 Móger János—Szűcs Kálmán i. m. 6. A dohány biológiai és ökológiai tulajdonságainak, agrotechnikájának bemutatásánál elsősorban a két szerző munkájára támaszkodunk. A továbbiakban Takács Lajos i. m. és Láng Géza: Szántóföldi növénytermesztés (Mezőgazdasági Kiadó. Bp. 1976. feldolgozásokra, valamint a Magyar néprajzi lexikon I. Kötetének (Akadémiai Kiadó. Bp. 1977.) útmutatásaira és id. Körmendi János (Rákóczi út 37.)4ielyi talajtani vizsgálataira támaszkodunk. . . . . ••• 50
