Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - Kik jöttek, miért jöttek?
Balogh István: 1827-ben „Miles Emericus" (kiszolgált katona); 1828-ban „Miles Dimissionalis" (elbocsátott katona). Mindkét évben inquilinus; többször nem írták össze Dombegyházán. Testvére, Balogh János házatlan zsellér, Majláthon bérletet kap, de 3 év után feladja azt. Léka János: 1831-ben és 1835-ben is „Oconomicus Dominális" (uraság gazdája). Gyenge József: 1837—38-ban és 1840—41-ben is az „Uraság gazdája". 1842-ben és 43-ban már nem írták össze Dombegyházán. 1844-ben bérlete és háza van Majláthon. 1846-ban két bérlete volt. Testvérei is átköltöztek, akik viszont 1847-ben elvesztik bérleményüket. Nagy János: 1831-ben ugyanazon a házhelyen öreg és fiatal; egyik házas zsellér, másik házatlan zsellér. 1833-ban egyikük „Markovich Úr tanyássa". Az ifjabb szerez bérletet és házhelyet Majláthon. Barabás János: 1816-ban „takáts"; 1821-ben „építész"; 1825-ben „Utza kapitány". Mindvégig házas zsellérként szerepelt. 1834-től nem írták össze Dombegyházán. Neve ott van a „székhátiak" között. 1837—38-ban minden bizonnyal fiát tüntette fel az összeíró Dombegyházán mint házatlan zsellért. Ő Majláthon bérleményt és házhelyet kapott. Megjegyzendő, hogy 1842-ben és 43-ban már nem írták össze Dombegyházán. Feltehető, hogy ekkor már mint ácsmester fiával, Istvánnal (akinek nevével a későbbiekben még találkozunk) Majláthon építkezett. 1849-ben második bérletet is szerzett. Fentiekből néhány nem teljes értékű következtetést vonhatunk le Dombegyháza társadalmának tagozódására. Feltűnő, hogy a mesteremberek szorosan kötődtek a kertészekhez; ezt bizonyítja az is, hogy Bak Sándor és Barabás János Majláthon bérletet vált, sőt utóbbi nem is egyet. Feltehető, hogy Dombegyházán az év egy részében (vagy nagy részében) is kertészkedéssel foglalkoztak. Érdekes színezetet adnak a falu társadalmának a „nemes" emberek, akik már csak a szóhasználatban és az összeíró íven azok, mert vagyoni helyzetük több vonatkozásban rosszabb, mint néhány más bérlőtársé. A deklasszálódás, az elszegényedés útját járják, tehetségük sem futja többre egy házhelynél Nagymajláthon. Jelenlétük a dohánytermesztésben azt mutatja, hogy nemcsak az északi peremvidéken (pl. Verpeléten és környékén) kapcsolódtak be az árunövény termesztésbe, hanem itt az Alföldön is. Takács Lajos kiemeli, hogy északon a XVII—XVIII. században a kurtanemesek kezében volt a dohánytermesztés, csak a XIX. század elején került át a zsellérek kezébe; az Alföldön a zselléri termesztés volt a döntő. Könnyen elképzelhető — mint ahogy arra Takács is utal —, hogy Kelet-Csanádban az északról érkező kurtanemesek — a délről (Torontál) és a Tisza mellől (Csongrád megye) áttelepülő kertészekkel együtt — plántálták át a dohánytermesztés tudományát az itteni zsellércsaládokba. Az 1830-as években ezt a „tanító" szerepüket is elvesztették, mert már ott találjuk az „uraság gazdáit", akiknek a szakma átadása mellett egyre jobban a felvigyázó, ellenőrző, szervező és közvetítő szerepkör jutott (lásd: Léka János, Gyenge József), aminek következtében nyilván nagyobb és több pénzeszközre, ingóságra, tökéletesebb felszerelésre (például Majláthon Gyenge József rövid idő alatt két bérletet vált) tettek szert. A dombegyházi összeíró íveken 24 esetben tüntették fel azt, hogy öreg és fiatal családfő együtt, egy házban lakik. Minden arra utal, hogy a fiataloknak nem nagyon volt különválási lehetőségük; anyagi helyzetük, felszerelésük nem volt elég ahhoz, hogy másik gazdaságot alapítsanak. Dombegyházán — a szűk határ miatt — bérlési lehetőség nem kínálkozott. 6 8 így természetes, hogy a kincstári területen nagy vonzIfj. Palugyay i. m. 338—339. 33
