Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - Kik jöttek, miért jöttek?
A „régibb dombegyháziaknak" — mint már említettük — igen élénk kapcsolatuk volt Református Kovácsházával. Nem véletlen, hogy egyes nevek mindkét községben gyakran előfordulnak. Az összetartozást az is erősítette, hogy Református Kovácsháza lakóit Dombegyházán anyakönyvezték, mert itt volt az anyaegyház; Kovácsháza leányegyház volt. Az áttelepülést követően (az anyakönyvek hiánya miatt egyértelműen csak 1870-től lehet megállapítani) viszont fordított helyzet állt elő. Az 1814-es első dombegyházi összeírásból az is kiderült, hogy az akkor megtelepült kertészeket „Bittó Úr részére" írták össze; ami annyit jelent, hogy a kovácsházi telepítő főbérlő egyaránt alkalmazta a kovácsházi és a dombegyházi munkaerőt. A házassági anyakönyvek alapján megállapítható, hogy Battonyához is erős szálakkal kapcsolódtak. 1828 és 1843 között a kovácsháziakkal 33 család, a battonyaiakkal 12 család kötött szorosabb kapcsolatot házasság révén. 6 0 A kovácsházi származású dombegyháziak többsége — mintegy kétharmada — áttelepült Majláthra is. A battonyaiak közül viszont csak a Szamosközi család költözött át. Dombegyháza népessége rendkívül kevert volt; csak abból a szempontból homogén, hogy mind magyar és református. Az anyakönyvek alapján lakossága a következő helyekről érkezett: Csanád megye: Battonya, Református Kovácsháza, Kunágota, Kevermes, Bánhegyes puszta, Makó, Békés megye: Kígyós, Köröstarcsa, Békés, Orosháza, Gyulavári, Gyula, Tótkomlós, Csaba, Szeghalom, Csongrád megye: Szentes, Hódmezővásárhely, Sámson, Arad megye: Arad, Kis-Iratos, Lőkösháza, Pereg, Bihar megye: Nagyszalonta, Hont megye: Tompa. Mindezek ellenére kitapinthatók bizonyos homogén egységek, kisközösségek, amelyeknek a szoros összetartozását a hosszabb időn át kialakult munkaszervezet biztosította. Ezek a szoros kötelékek legtipikusabban a családi munkaszervezetben mutathatók ki, amelynek eredete sokkal korábbi időkre nyúlik vissza (nagycsaládi munkaszervezet, nagycsaládi kötelékek problematikája 6 1). Nagymajláthon a szóhasználatban még a közelmúltban is fellelhetők voltak azok a kifejezések, amelyek erre utalnak: pl. ,,Léka had", „Nóvé had", „Berecz had" „Medgyasszai had", „Vincze had", „Czövek had" — azaz a nagycsaládra utaló kifejezések. Jellemző, hogy éppen a dombegyházi, kovácsházi eredetű családok esetében maradt ez fenn. Vegyük sorra a példákat! Az 183l-es dombegyházi összeírásban Léka János neve mellett ezt találjuk: „Oconomicus Dominalis" (uraság gazdája). A későbbi forrásokból tudjuk, hogy népes családjával a szomszédos nagybirtokon dolgozott. A nagybirtokosok pedig, mint számukra hasznos munkaszervezeti egységet, a nagycsaládot egyenesen előnyösnek tartották, hiszen így a családfőn keresztül sokakat féken tarthattak. Az összeírásokból kiderül, hogy ezek a családok (bár zsellérek voltak) nem is a legelesettebbek közé tartoztak Dombegyházán. Nagymajláth benépesítésekor a kincstár 3 Léka családnak, 3 Nóvé családnak is adott 1—1 numerust, amit meg is tudtak művelni; tehát elegendő munkáskéz állt rendelkezésre mindegyik esetében (csak a későbbi évekből van adatunk arra, hogy rendkívüli módon eladósodnak, és elvesztik földjük 6 0 BML Dombegyháza református anyakönyvei ... i. m. 6 1 Balassa—Ortutay: Magyar néprajz. Corvina Kiadó. 1979. 46—61.; Magyar néprajzi lexikon K—Né. Akadémiai Kiadó. Bp. 1980.684—685.; szerző kéziratos dolgozata: Adatok Nagyér történetéhez és néprajzához. 30