Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)

A telepítés és az első évek története (1843—1848) - Kik jöttek, miért jöttek?

nagy részét). Azt is tudjuk, hogy a kincstár elsősorban a tehetősebb vállalkozóknak igyekezett bérbe adni a földet.

6

2 Bár éppen Nagymajláth szolgáltatja az ellenpéldát, hogy ti. itt — a rossz földek miatt — a kevésbé tehetőseknek is osztottak, igaz, hogy ők hamar el is vesztették bérleményüket (lásd előző fejezet). A Léka család, a Nóvé család nagycsaládi kötelékei, annak ismérvei az 1960-as évek elejéig egyértelműen kivehetők voltak a mai településen. Természetesen itt az erősen bomló, vagy már felbomlott nagycsaládi közösséget kell értenünk, amely elsősorban szokásaiban, a munkavégzés módjában, szervezetében tartotta meg az ősi elemeket; nagysága is inkább a valóságos nagycsalád és a kiscsalád között helyezhető el. A bomlás a Léka családnál még Dombegyházán megkezdődött: egyik tagja az anyakönyvek tanúsága szerint az 1830-as években Kovácsházán próbálkozott bérlési lehetőséggel. Nagymajláthra történt áttelepedésük újra összeforrasztja őket, hiszen két generáció (apa és fiai) egymás mellett kapnak 3 házhelyet és 3 numerust; mindez együttesen eredményezte azt, hogy az „ősi törvény" sokáig élhetett a családban. Házhelyeik a mai település délnyugati részén, a mai Rákóczi utcában voltak. A mai településforma még mindig bizonyítékot szolgál a nagycsaládi jellegű szerveződésre. Észak felől egy másik népes család, a Berecz család (2 tagja kapott numerust 1844-ben), délen pedig a Nóvé család (ugyancsak 3 házhellyel és numerussal) volt a szomszédjuk. Mindhárom családot régi és új keletű rokoni kapcsolatok fűzték, illetve fűzik össze, amit az anyakönyvek egyértelműen bizonyítanak.

6

3 A Nóvé család egyik jeles férfi tagjáról, Nóvé Péterről már az előzőekben szóltunk. Mint egyházfi nemcsak saját családját, hanem az egyházközséghez tartozó „nagycsaládot" is igyekezett összetartani. Leszármazottjaik — nyilván e korai tekintély és gyakorlat nyomán — a falu legvallásosabb családjai közé tartoztak az 1960-as évekig. A Nóvé, Czövek, Léka és Balogh családok korábbi munkakapcsolata élt tovább a századfordulótól a 60-as évekig abban a kötelékben, hogy csépléskor a cséplőgépnél mindig „egy bandában" dolgoztak. Közülük kerültek ki évtizedekig a legjobb kazalrakók és etetők. A Czövek és Kelemen családok vásárhelyi, ill. sámsoni eredete (a „régibb dombegyházi ekklésia" anyakönyvi bejegyzései alapján) azt bizonyítja, hogy a csongrádi dohánykertészcsaládok is eljutottak Dombegyházára, onnan meg Nagymajláthra. A népes Szegedi család neve is valószínű, hogy az eredetre utal. Tipikus vásárhelyi és sámsoni előfordulású a Gyenge, Vincze és a Menyhárt név is. Bálint Sándor szerint Sámsonba Szeged, Makó, Vásárhely szegényparasztsága gyülekezett; Mártélyra szegedi eredetű csanyteleki gányókat telepítettek.

6

4 Azt is tudjuk, hogy a mágocsi, sámsoni, derekegyházi uradalom a XIX. század elején vonzotta a munkaerőt,

65 de a szabadabb élethez szokott kertészeket taszította is. így kerültek kapcsolatba egyes családok a kelet-csanádi területekkel, majd a közelebb fekvő Székegyházi pusztával. Fentiek alapján tehát a nagymajláthiak vásárhelyi (és környéki), makói kapcsolatai — a dombegyházi előzményeket figyelembe véve — korábbra nyúlnak vissza, mint a hivatalos megtelepedést jelentő 1843-as év. E kapcsolat realitásához bizonyítékul szolgál az is, hogy Református Kovácsháza telepítőjének, Lukáts Miklósnak egyik 8

2 Gyimesi Sándor i. m. 165. o. 8

3 BML Dombegyháza református anyakönyvei i. m. NREI házassági, születési anyakönyvek 1844—1895. 6

4 Bálint Sándor: A szögedi nemzet. I. kötet. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75. Szeged, 1976. 197 és 213. 8

0 Herczeg Mihály: Szolgák, cselédek Hódmezővásárhelyen 1848 előtt. Tanulmányok Csongrád megye történetéből. Kiadja a Csongrád Megyei Levéltár. Szeged, 1979. 83. 31