Körmendi János: Nagyér (Nagymajláth) története a telepítéstől az örökváltsági szerződés megkötéséig 1843–1878. A Makói Múzeum Füzetei 62. (Makó, 1980)
A telepítés és az első évek története (1843—1848) - Kik jöttek, miért jöttek?
bizonyos megelőzöttségre tettek szert később érkező társaikkal szemben. A második és a harmadik hullámban települők 1843 és 1849 között legtöbb alkalommal csak gyenge termést tudtak betakarítani, ami elsősorban a fő árunövém nél, a dohánynál jelentett mennyiségi, minőségi és bevételi kiesést. Kik jöttek, miért jöttek? Mind a szájhagyomány, mind a hivatalos források egybehangzóan tanúsítják, hogy „Nagymajláth lakosai nagyobb részén Dombegyházáról, Kovácsházáról, Szentesről, Hódmezővásárhelyről, Makóról, Mágocsi pusztáról gyülekeztek; mind magyarok és reformátusok." 5 6 Van két forrásunk, amely csak Dombegyházát említi községünk népességadójának. 5 7 A kettő keletkezési körülményei között szoros kapcsolatot tudunk kimutatni. Úgy véljük, már az előzőek alapján sem szorul különösebb magyarázatra az, hogy a mai község népessége több helyről érkezett; kétségkívül az új település magvát a dombegyháziak adták. Pesthynek abban igaza van, hogy „a község eleintén népesíttetett Csanád megyei Reformata Dombegyház községből." £ megállapításával mintegy alátámasztja az előző fejezet bizonyítását, de ugyanakkor sejteti azt is, az „eleinte" szóval, hogy később mások is jöttek. Erről viszont nem szól. 1844/45-ben Nagymajláthon 94 numerus — azaz egy házszám után 25 x/2 hold (1100 •-ölével véve) szántó és belsőség 5 8 talált gazdára. Ezek bérlői közül kimutathatóan 58 fő (62%) származott Dombegyházáról (4 fő 2—2 bérletet váltott). Az arányuk megközelítőleg olyan, mint Csanádalbertiben a tótkomlósiaké és Ambrózfalván a csabaiaké. 5 9 Ennek alapján akár Majláthot is nevezhetnénk „Kis-Dombegyházának". A valóságban sokkal többen voltak a dombegyháziak, mert amint az előző fejezetben is láttuk, a „vállalkozókat", azaz a bérlőket igen népes bérlet nélküli társaság követte az új helyre. Ők azok, akiket az összeírásokban lakóknak, szolgáknak, napszámosoknak, albérlőknek, zselléreknek tüntettek fel az összeírok. Nyilvántartásuk nem lehetett pontos, mert állandó mozgásban voltak. A település összlakosságán belül csaknem kétharmad részt a dombegyháziak, a többit az egyéb helyről érkezők alkották. A legtipikusabb nevek a származási helyekről a következők: Dombegyháza: Gyaraki, Barabás, Kun, Szegedi, Kocsis, Gyenge, Vincze, Nóvé, Hajdú, Áts, Jenei, Pap, Győri, Biszak, Czudar, Kígyósi, Tarkó, Léka, Dorogi, Molnár, Beke, Fitos, Menyhárt, Berecz, Kovácsháza: Hajdú, Áts, Kelemen (Sámsonból kerültek ide), Kocsis, Kun, Berecz, Seres, Török, Bóné, Ágoston, Dékány, Abonyi, Czövek (Hódmezővásárhelyről jöttek ide), Erdős, Fekete, Bárányi, Hódmezővásárhely: Miszlai, Miklós, Kása, Virágos, Fejes, Gera, Makó: Mágori, Kádár, Diós, Szirbik, Vas, Faragó, Berecz, Erdei, Szentes: Pataki, Leczki. 5 B NREI Presbiteri jegyzőkönyv 1848—1895. 2. 1 7 CSML Csvm. k. i. 1589/1845. és Pesthy Helységnévtára i. m. 192—193. 6 8 CSML Kincstári telepes községek örökváltsága Nagymajláth válasza az 1685/1880. sz. körrendeletre. 47. sz. " Bernula—Tamasi i. m. 7. és Bernula i. m. 6.; Ján Siráczky: Ambrózfalva első lakói. Békési Élet 1977/3. 355—361. 29
