Domokos László – Fejér Gábor – Halmágyi Pál szerk.: Emléklapok Tóth Ferencnek. A Makói Múzeum Füzetei 60. (Makó, 1994)
Hoffmann Tamás: A földmérés története
növekvő nyomása. Dél-Európától eltekintve (ahol a barázdát szántó ekék sosem honosodtak meg) északon találták a legtöbb nyomát a régi agrotechnikának. Oland, Gotland, Dél- és Közép-Svédország és Délnyugat-Norvégia területén számos fosszilis parcellát regisztráltak az archeológusok. Legalább ilyen fontos, hogy Sk0rbaek Hede (Jütland) mellett az 1 —5. század között művelt szántóföldek tömbjét tárták fel, ezek mind négyzet alakúak. Elnevezésük: fornákrar, oltidsagre, ném.: Kammerfluren, Vorzeitäcker. Több mint száz ezekhez hasonló van Nyugat- és Észak-Jütlandon, valamennyit 2—3 részre osztották. Ezeket mind túró ekével szántották. Az 5. században jelennek meg a hosszú, keskeny parcellák, amelyek a barázdát szántó ekék terjedésének bizonyítékai. Mostmár mind a két forma él egymás mellett, ami bizonyítja, hogy a két szántásmódlot egyidejűleg alkalmazták — némi területi különbséggel. A hosszú parcellák mesgyéi akár 5 m széles és 0,25 m magasak is lehettek — mai állapotuk szerint. Egymás mellett fekszenek, ezeket az általuk határolt földeket tehát egyidejűleg művelték. Kollektív szabályokat alkalmazva dolgoztak. Ennek következtében senki sem taposta le a szomszédja vetését akkor, amikor szántott. Minden egyes szántó-vető ugyanabban az időben végezte el munkáját — egymás szomszédságában — a saját földjén. Ez a gazdálkodási kényszer vezetett oda, hogy a szántóföldek használatát illetően újra megállapodtak egymással, földjeiket újraosztva közösen használták. Ennek következtében a földek mérésével kapcsolatban gyakran támadtak nehézségeik. Hogy mekkora egy-egy szántóföld, azt azért kellett megállapítaniok, mert a földdarabokat — örökösödés esetén — meg kellett osztaniok. Az sincs kizárva, hogy egyes parcellák vétel vagy csere útján találtak új gazdára. Ezek az ügyletek mindennaposak voltak annak előtte, hogy kialakult a jog. Egyszerűbb esetekben amikor egy düllőben két azonos hosszúságú parcellát akartak megmérni (melynek szélessége, miután a földeket újraosztással birtokolták, szintén egyforma volt), csak a föld hosszát megállapítaniok. Furlong, azaz (angsz.) „barázda" hosszan mérték a földet. Angliában a keskeny parcellák a római időkben jelentek meg, de még azt követően is keletkeztek a korábbról már jól ismert négyzet alakú parcellák. (Ezért az utóbbiak neve „kelta föld" a szakirodalomban, miután azokat a keltáknak, a keskeny földcsíkokat pedig — tévesen — a kutatók régebben az angolszászoknak tulajdonították.) Négyzet alakú parcellát azonban nem elég csak hosszában lemérni, mivel a földdarab sohasem szabályos négyzet. Minthogy a különböző szántástechnikák még a középkorban is egymás mellett éltek Északnyugat- és Közép-Európában, a földek mérésének bonyodalmai korántsem szűntek meg a római időket követően. Az egyik megoldás az volt, ha csak a föld szélességét (angsz. gyrd) vagy csak a hosszúságát (angsz .furlong) mérték meg a földnek. Egy másik, gyakran alkalmazott módszer volt, hogy az elvetett mag mennyiségével fejezték ki a szántóföld terjedelmét (ném. Scheffelsaat, Tonne, svéd tunn- és spannland). Szokás volt még a földre kivetett adó nagyságával érzékeltetni a földdarab méretét (dán és svéd markland). A rajta végzett munkateljesítmény mértéke szintén kifejezhette a terület méreteit (ném. Tagwerk, Demat, Morgen). Ilyen fogalom volt továbbá a ném. Joch és Jauchert (Juchert), a dán plovs land, ami megfelel a latin nyelvű okieveiben gyakori aratrum kifejezésnek. Ezt használták Magyarországon is a középkorban. Ez alatt azt a földdarabot kell érteni, amit egy nap alatt meg lehetett szántani. Az angsz. aecer (ang. acre) és a dán ager „szántóföld" is eredetileg területmérték volt. (Tisztázatlan a bajor forrásokban előforduló andecena, andecinga kifejezés.) Mérhették továbbá a földet pálcával is (lat. pertica, virga, ném. Rute, angsz. rőd. és gierd, ang. stong), vagy zsinórral (lat. funiculus, ósvéd rep, ódán reb, magyar kötél). A láb és az öl is nagyon gyakori mértékegység volt a középkori gyakorlatban és tulajdonképpen csak a méter egységes használata tett feleslegessé. 1 öl = 2 vagy 2,5 láb, ami a legkézenfekvőbb magyarázatát adja, hogy hitelesített mértékek hiányában ez a standard mértékegység miért vált oly kedveltté. 26
