Tóth Ferenc szerk.: Giba Antal emlékülés. A Makói Múzeum Füzetei 59. (Makó, 1988)

Péter László: A megyeháza mint a közélet központja

Bottyán jó urunkat Kísértheti grófság, Marad ő népének Régi hű vezére, sorsa, Vitézség és jóság. Kevéssel a makói zászlóbontás után, 1909 decemberében Versecen első ízben tartott közös népgyűlést a Függetlenségi és 48-as Párt valamint a szociáldemokrata párt. 1911 májusában Justhot választották meg a választójogi szövetség elnökének: ez a szövetség volt a kerete, szervezete a szocialista és a haladó polgári eró'k összefogásának. Életének utolsó szakaszában jutott el Justh Gyula a legmagasabbra: a nemzeti radikális követelések képviseletéig. Ekkor méltatta ó't Jászi Oszkár úgy mint ,,a progresszív magyarság, az egész magyar demokrácia illusztris vezérét", és ekkor vallotta mását, főként a nemzetiségi kérdés kapcsán, Ady Endre „Eötvös József, Mocsáry Lajos, Justh Gyula és Jászi Oszkár örökösének". Az 1918. évi őszirózsás forradalom vezérkarát, a Magvar Nemzeti Tanácsot az 1911-ben egymásra talált három politikai tényező: a szociáldemokraták, a polgári radikálisok és a függetlenségi párti baloldaliak alkották. Justh Gyula, akinek oly nagy szerepe volt ennek a szövetségnek a megalapozásában, ezt már nem érhette meg. Amikor 1917. október 9-én meghalt, Ady Az utolsó hídfő című versében siratta el. A Népszava pedig temetéséről beszámolva kiemelte: „Szokatlan jelenség volt, hogy egy polgári politikus ravatalánál és sírjánál ott állottak a proletárképviselők." Ebben a teremben ült a megye törvényhatósági bizottságában 1912-től Espersit János és Könyves-Kolonics József is. Az őszirózsás forradalom alatt, 1918. december 29-én Espersitet választották a Csanád Megyei Nemzeti Tanács elnökévé. 1919. március 29-én itt, a megyeházán rendezte be hivatalát Vásárhelyi Kálmán, a hadügyi népbiztos politikai megbízottja. Április 23-án innen indult végzetes útjára, a városházára... Az a baloldali összefogás, amely 1909-ben Justh Gyula nevéhez fűződött, tudva vagy tudatlanul tovább élt a makói politikai gondolkodásban. Joggal tételezem föl, hogy Könyves-Kolonics József, aki politikai pályáját Justh Gyula oldalán kezdte meg, őrizte a baloldali összefogás eszméjét, s elsősorban neki volt köszönhető, hogy 1926ban az országgyűlési választásokon való közös küzdelemre összefogtak a Kossuthpártiak meg a szociáldemokraták. Az „egyesült ellenzék" akkor még nem, de 1929. november 3-án, a megyei törvényhatósági bizottsági választásokon győzedelmeskedett. Makót Csanád megye e teremben ülésező parlamentjében húsz törvényhatósági bizottsági tag képviselte, és ettől fogva két cikluson át valamennyi baloldali volt: 16 Kossuth-párti (köztük Könyves-Kolonics József, Espersit János, Fried Ármin, Márton Bálint), négy pedig szociáldemokrata (Kotroczó József, Burunkai Sándor, Farkas Imre és Szabó János). Ez utóbbi kettő illegális kommunista. Aligha volt az ellenforradalmi Magyarországon még egy olyan megyegyűlés, amelynek ennyi szocialista, sőt kommunista tagja lett volna. Joggal jelentette a belügyminiszternek Purgly Emil főispán, Horthy Miklós sógora, hogy a Kossuth-pártiak közt is több szocialista érzelmű van. Nem véletlenül tűnt föl ez Milotay Istvánnak, hiszen ezért támadta meg őket Törvényhatósági tudósítások című cikksorozatában 1932 júniusában, júliusában a Magyarság hasábjain, főként Justh Gyulától Fried Árminig és Marxék falun című cikkeiben. 27