Tóth Ferenc szerk.: Giba Antal emlékülés. A Makói Múzeum Füzetei 59. (Makó, 1988)

Péter László: A megyeháza mint a közélet központja

tiszteletbeli aljegyzője, 1849 januárjától Kossuth megbízásából a megye hadszervezője és szabadcsapat-parancsnoka. Návay Tamás, a megye tiszteletbeli főjegyzője és országgyűlési követe, 1848—49-ben főispánja, a császári haditörvényszéktől felségsértésért halálbüntetést kapott, majd — kegyelemből — várfogságot szenvedett. Az önkényuralom korában a megye passzív ellenállásának vezetője maradt. A kiegyezés után haláláig, 1879-ig ismét a megye főispánja. Dedinszky József ugyancsak a liberális nemesi ellenzék tagjaként tűnt föl. 1848-ban a nagylaki kerület országgvulési képviselője, ősszel megyei toborzóbiztos lett. A császári bosszú őt is halálra ítélte, és csak az amnesztia mentette meg az életét, így a Bach-korszak elmúltával ismét több cikluson át képviselte a nagylaki kerületet az országgyűlésben, 1871-től pedig haláláig, 1876-ig Csanád vármegye alispánja volt. Dobsa Lajos is képviselte a parlamentben szülővárosát 1869-től 1875-ig. Megfordult ebben a teremben Eötvös József is. Nem írói, hanem politikusi minőségében. Ugyan magánemberként látogatott el lányához és Návay Tamás főispánhoz, a nászához, de 1869. január első napjaiban beszédet mondott itt a Deákpárt szellemében, a kiegyezés védelmében. A megye és a város ellenzéki magatartását egy évszázadon át Justh Gyula jelképezte. Először 1884. június 15-én választották meg Makó függetlenségi párti országgyűlési képviselőjének, és egyetlen ciklus kivételével (1888—1892) haláláig, 1917-ig ő fejezte ki a makói középrétegek demokratikus követeléseit. 1912-ig, amikor lemondott, tagja volt a megye közigazgatási bizottságának is, és kevéssel halála előtt újból elfogadta megválasztását e testületbe, noha többé már nem vehetett részt a bizottság munkájában. Utoljára 1917. július 28-án járt ebben a teremben, fiának, Justh Jánosnak főispáni beiktatása alkalmából. Justh és Makó kapcsolatát Erdei Ferenc így jellemezte: „Bizonyos, hogy makói képviselősége fontos mozzanata volt politikai pályájának. E demokratikus társadalommal való eleven kapcsolata, a helyi értelmiségi, paraszti és iparos vezető egvéniségekkel való találkozásai hatottak rá: erősítették demokratikus hajlamait, különösen azt a meggyőződését, hogy egy demokratikus nemzeti politikának van társadalmi bázisa Magyarországon. Fordítva pedig: az ő személye zászlója és összefogó ereje lett a demokratikus népi törekvéseknek és az ellenzéki harcoknak." Justh pályájának kiemelkedő fordulópontja volt 1909. november 7-én a Makó főterén a függetlenségi párt gyűlésén elmondott beszámolója, amely négy nappal később a függetlenségi párt kettészakadásához, a Kossuth Ferenc megalkuvó politikájával való szakításhoz, a Függetlenségi és 48-as Párt megalakulásához vezetett. Ez az új párt találta meg a demokratikus küzdelemben, amely főként az általános és titkos választójogért folyt, a baloldali szövetséget mind a polgári radikálisokkal, mint a szociáldemokratákkal. A korszak kutatója, Pölöskei Ferenc ezt a történelmi lépést így minősítette: „A függetlenségi párt 1909-es kettészakadásának, a Justh Gyula bátor, a párt jobbszárnyával szembeforduló tevékenységének azért nagy a történelmi jelentősége, mert a pártban levő közép- és kispolgárságot s a vele szoros szövetségben álló, főleg vidéki értelmiséget feloldotta a nagybirtokos vezetés befolyása, irányítása alól." Ez tette Justhot — folytatta — „egy bomlott korszak bomlasztójává és hősévé, a második Bocskaivá", ahogyan Ady Endre Vendégség Bottyán vezérnél című versének dedikációjában nevezte őt. A vers Bottyán vezére Justh Gyula, a vendégség pedig egy későbbi, 1913. október 5-i makói nagygyűlés, amelyre Justhot elkísérték az akkor már ismét egyesült függetlenségi párt grófi vezetői, Apponyi Albert, Andrássy Gyula, Károlyi Mihály és Zichy Aladár. Ady verse kifejezte a költő aggódását, nehogy Justhot a grófok eltántorítsák radikalizmusától, és reményét: 26