H. Szabó Imre: Makó az ősi ellenzéki fészek. A Makói Múzeum Füzetei 55. (Makó, 1987)

Kisemberek nagy viharban

védelmezte a községet, ajándékokkal puhította a szomszéd béget, és alkudozott a török adószedó'kkel. A sarcoló magyar urak elmenekülése után hű maradt a kis közösséghez, és most már nem parancsra, hanem a közösségben folytatott tárgyalásokon hozott határozatok alapján cselekedett közössége javára. Ő rakta le Makó közigazgatásának az alapjait. Történeti valóság, hogy a kis jobbágyfalu, Makófalva a földesurak elmenekülése után, Gárdonyi Tamás bíráskodása alatt indult olyan fejló'désnek, hogy lassan lekopott nevéró'l a „falva" végződés, és a kis kommunitás megindult a várossá fejló'dés útján. Szögezzük le egy egyszerű mondattal a hiteles valóságnak megfeleló'en: Makó városa a szegény jobbágyparasztok tiszta szándékából és erejéből született akkor, amikor a történelem vihara elsöpörte sarcoló urait. A város gyors feljődését illetően néhány igen érdekes és értékes adat áll rendelkezésére. Eszerint: Makó 1730-ban már megyeszékhely lett. Lakossága 1741-ben kisorosz és zsidó népesség betelepülésével ugrásszerűen növekedett. 1785-ben 9 ezer lelket talált itt a hivatalos összeírás, és 1823-ban, 38 évvel később, nyilván az előbb említett településsel, ez a szám 17 ezerre ugrik. Évi négy vásárról tesznek említést az akkori források. Megemlítvén, hogy a vásárok forgalma évről-évre nőttön-nőtt. A város igazgatása, különösen a lakosságot sarcoló püspök-földesurak miatt, így egyre több gondot, nagyobb körültekintést és mostmár valóságos kis közigazgatási apparátust igényelt. Lássuk: 1742-ben már két bírája van a városnak. Nagy Máté a főbíró, aki a közigazgatási apparátus élén állt. Mellette működik egy másodbíró, aki a bírói jogkört tölti be, egy jegyző, egy adószedő és 12 esküdt, akiket a lakosság választ. Városi tanácsról, sőt közgyűlésről is említést tétetik már. Az első tanácsot Gárdonyi Tamás szervezte meg. 3—4 tanácsbeli polgár és a nótárius segítségével létrehozta „az okos és körültekintő férfiak" testületét, a „betsületes tanátsot". Ez a szerv évente egyszer beszámolt a közgyűlésnek, amely azonban nem választott, hanem behívott tagokból tevődött össze. 1750 körül tehát 16 személyből állott a város ügyeit vivő magistrátus. Ez azonban csak külső formáiban mutatott demokráciát, tartalmilag olyan kis közösség volt, amelyet a felette álló politikai és vagyoni hatalom akarata a maga céljai érdekében hozott létre. Tudni kell ugyanis, hogy a főbírót a földesúr hármas jelölése alapján választotta a közgyűlés. A tanács határozata alapján eljáró főbíró ezen felül még az úriszék és a szolgabíró felügyelete és ellenőrzése alatt is állott. Még ez a máris nagyon szomorú kép is csak akkor lett teljes, ha hozzátesszük azt is, hogy viszont a földesúr által kinevezett bíró legfontosabb feladata volt a nép védelmében éppen az ellen a földesúr ellen cselekedni, aki őt erre a tisztségre kinevezte. Nyilvánvaló, hogy a földesúr olyan egyénnel igyekezett betölteni ezt a tisztséget, a bírói széket, akiről feltételezte, hogy nem a nép, hanem az ő érdekeit fogja szolgálni. És eleink dicséretére legyen mondva, a földesurak a Makó jobbágyai sorában olyan embert, aki az ő érdekeiket a nép érdekei elé helyezné, sose találtak. Van erre a hősiesnek mondható magatartásra bizonyság az akkori időkből? Van! íme: Makó népe két évszázadon keresztül (amint előbb már írva áll) állandó pereskedésben állott püspök-földesuraival. Persze a perben mindig a nép maradt alól. De a nép, érezvén igazát, pervesztésében sohase nyugodott meg. Amikor már nem volt felettes fórum, ahova törvényadta jogánál fogva fellebbezhetett (most úgy mondjuk, hogy amikor az ítélet jogerős lett), akkor a makói jobbágy-parasztbíró, aki városa határát nyilván csak akkor lépte át, amikor szolgálatba küldötte földesura, aki anyanyelvén kívül más nyelvet nem beszélhetett, deputációt szervezett és vezetett Bécsbe, Mária Terézia királynő elé, és előadván a makói nép sarcoltatását, földesura által a királynő védelmét kérte az istenadta nép számára. Három makói bíró cselekedte ezt meg: Joó István főbíró 1780-ban, Csorba Mihály főbíró 1801-ben és 6