Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986)

Gyermekkor - A kis szentlőrinci ház

alatt. Mintha megtört volna itten a kasztokba merevedő magyar társadalom végzete: parasztok, polgárok és munkások élnek testvéri, politikai, szellemi közösségben."

7 Ugyanazok a személyek voltak Erdei Ferenc öreg barátai is, mint néhány évvel korábban József Attilának. Rájuk mindig szeretettel gondol: „S mennyi elmúlhatatlanul kedves ebben az örökségben! A piros szekfű a gomblyukban, a haladó szellem perzselő heve mindennel szemben, ami ósdi, feudális, babonás és embertelen; a nyílt szív és embertársi együttérzés minden elnyomott és üldözött iránt; szabad emberi öntudat minden hatalommal és parancsolgatással szemben."

8 Gyermekkor A kis szentlőrinci ház Diákéveinek legfőbb színtere az Aradi u. 3., ma Erdei Ferenc tér 9. számú szülőház, amely tulajdonképpen nem volt sem szentlőrinci, sem kicsiny. Szentlőrinc ettől nyugatabbra esett, ez volt az újjátelepülés utáni Makó egyik törzsökös városrésze. Amikor itt már nem fért el a városnegyed — egyébként református — lakossága, kelet felé bővült a település. így a szülőház környéke helyileg már nem Szentlőrinc, csupán a szentlőrinci városrész kirajzási területe. Mivel szellemében, felekezeti hovatartozásában, hagyományvilágában ez a terület azonosnak mondható a törzsökös városrésszel, ezért és ilyen értelemben mondta magát Erdei Ferenc szentlőrincinek. Reformátusnak lenni Makón nem pusztán felekezeti hovatartozást jelentett, hanem legtöbbször sajátos progresszivitást is. A kálvinista parasztok az uralmon lévő kormányzattal szemben következetesebb ellenzéki magatartást tanúsíthattak. Ők voltak a püspök-földesúrral folytatott harc legfőbb szószólói, körömszakadtukig ragaszkodtak a város ősi privilégiumához. A zömmel bevándorló katolikusokkal szemben ők voltak a helység törzsökös lakói és a városnak régebben túlnyomóan legnagyobb felekezete. A reformátusok körében hamarabb szétaprózódott a föld, a zselléresedési folyamat náluk gyorsabb volt, gazdasági kényszerből ők kezdtek belterjes módon gazdálkodni. Ezért nevezték valamikor református foglalkozásnak a hagymatermelést. Azt az utcát, ahol Erdei Ferenc szülőháza állt (a ma Vörös Hadsereg útját), a reformátusok főutcá jának és a hagymások főutcájának is mondták. A szülőház a nagyszülők tulajdonában volt, akik 1876-ban cserélték, illetve vásárolták. Korábban telkes jobbágyok, földes gazdák lakták. A 600 négyszögöles (2091 négyzetméteres) telek kilencven méter mélységű, a rajta lévő véges ház negyvenhat méter hosszúságú. Mind a porta, mind a ház a legnagyobb makói gazdaházak közé tartozott. Amikor Erdei Ferenc a Parasztokban kis szentlőrinci házró\ beszél, nem az egész épületre gondol, csak arra az alacsonyabb gerincmagasságú középső traktusra, amelyben született, és tizennyolc éves koráig élt. Ez valóban kis hajlék volt. Az udvarról a két és fél méter széles, ablaktalan helyiségbe, a konyhába lehetett bejutni, innen a három és fél méter széles szobába. Ebben lakott a négytagú Erdei család. A nagygerendát a földről el lehetett érni, mindkét helyiség — miként az egész ház is — földes volt. Ez még Arany Jánosék öreg házánál is kisebb lehetett, de miként a Toldi költőjének a kis bogárhátú viskó, úgy Erdei Ferencnek a szentlőrinci házikó szentegyház vala. 1 Féja Géza: A Márciusi Front a szabadság városában. Magyarország. 1937. október 5. 8 A nyolcvan éves Diósszilágyi Sámuel köszöntése. Megjelent Tóth Ferenc: Emlékezés Diósszilágyi Sámuelre. A Makói Múzeum Adattára. Makó, 1982. 1—2. 5