Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986)

Nyugtalan mezőváros

elejétől a parasztság polgárosodásában elől járt. Amint Erdei Ferenc megállapította: „Az élet gyorsabban mozgott itt a történelem törvényei szerint."

4 A helység lakosságának közel 80 százalékát kitevő zsellérei előtt az amerikai utas agrárfejlődés sajátos távlatokat nyitott. Makó — különösen a 19. század második felében — a lehetőségek városa lett. A nincstelenek nem kényszerültek elállni kubikosnak, nem vándoroltak ki Amerikába. Képesek voltak itthon is megkapaszkodni. A püspök földesúrral vívott úrbéri per során a városnak sikerült a helység egész határát megtartania, a földesúr majorsági birtokot nem tudott kialakítani. így a földet teljes egészében a parasztság birtokolta. Miután a város az úrbéri pert megnyerte, 1861-ben kiosztották a belső legelőt. 2400 volt házas zsellér 5200 magyar holdat kapott járandóságként. A hagymatermelés kerti üzemformáját ekkor váltja fel a hagymának szántóföldi művelése. így a legelőkiosztás felgyorsította a szolga módtól való szabadulást, az amerikai utas agrárfejlődést. Mindez a volt agrárproletárok kisvagy középparaszti szintre történő felemelkedését eredményezte. A gazdaságban és a társadalomban egyaránt robbanásszerű változás következett be. A hagymás életmód kiemelte a makói embert a zárt paraszti környezetből, az agrárnépesség hagyomány világa is átalakult. Erdei Ferenc egyértelműen vallja: „Nálunk Makón már gyermekkorunkban az összes létező feudális tradíciók megszűntek."

5 Az Erdei családban a nagyszülők voltak a szerzők, az ő életükben ment végbe vállalkozói tevékenységük révén a gazdasági-társadalmi felemelkedés. Cseléd sorból váltak kisbirtokossá. A hagymakertész konjunktúra idején olykor egyik évről a másikra házat, földet tudott vásárolni. így a mobilitás a gazdaságban és a társadalomban a későbbiekben is érezhető. A piacon még érzékletesebb ez a nyugtalanság. A hagymások állandóan a piaci törvények rezdüléseit figyelték, az árak hullámzása izgatta őket. Különös közgazdasági készség alakult ki bennük: járták a piacot, betűről betűre elolvasták az újságot, nyitott szemmel szekereztek a világban. Féja Géza megállapítása szerint: „A hagymapiac örök hullámzás, csupa izgalom. Itt hiába keressük az élelmiszerpiac bálványábrázatú kofáit, s a kasok megett keleti nyugalommal üldögélő őstermelőket. A hagymapiacon nyugtalan, érzékeny idegrendszerek feszülnek, terveznek és csatáznak."

6 Mint termelő, azt fürkészte, hogyan tudna több és keresettebb árut előállítani. Ezért a hagymakertész sohasem maradi, mindig új utakon jár, ugyanakkor individualista, pontosabban állandó versengés jellemzi. A hagymások napi élete is lüktető volt, felfokozott munkaláz fűtötte őket. Házuk táján nagy volt a nyüzsgés, egyszerre sok irányú munka folyt. A makói politikai életet is sajátos nyugtalanság hatotta át. A hagymások képezték a Kossuth párt tömegbázisát. Ez a párt országosan sosem volt jelentős, de Makó politikai életében meghatározó szerepet töltött be. A politizáló hagymások a munkásokkal nemcsak szolidárisak, de együtt alkották az egyesült ellenzéket. A Marosparti városban jött létre az országban az első népfront jellegű összefogás. Féja Géza az itteni politikai viszonyokról igen hiteles képet festett: „Ez a város elevenen megőrizte a magyar történelmet. Ma is olyan, mintha Kossuth Lajost várná, a szabadságra esküdő Kossuth-nóta dallama zeng ki a makóiak szavaiból, ragyog a szemekből. Nem kell itten dobszó, demagógia s propaganda, csak lengesse meg a szél a szabadságnak bármily kicsiny, de tiszta zászlaját: seregek teremnek és menetelnek pillanat 4 Erdei Ferenc: Város és vidéke. Bp. 1977. 315. 6 Erdei Ferenc: Emberül élni. Bp. 1974. 167. 6 Féja Géza: Viharsarok. Bp. 1957. 266. 4