Tóth Ferenc: Erdei Ferenc, a makói diák. A Makói Múzeum Füzetei 52. (Makó, 1986)

A makói gimnázium - A felsős diák - VI. osztály

Nem állat ez, ember! Messzi harang szólal, És pedig senki más, Hirdeti a delet Mint a dinnyék csősze, És megállt a szép nap A jó öreg András. András bácsi felett. Mosolyogva pödöri Ő pedig leteszi Kifakult bajuszát, Csillogó kapáját És csoszogva rójja És csoszogva rójja Hajnali körútját. A déli körútját. Kopott csizmájára Kopott csizmájára Csapódik a harmat... Rárakodik a por, De most megáll, szétnéz, De hűs étek várja Lehajol és hallgat. Hazaérkeztekor. „Itt a dinnye, itt ni! Kipiheni magát, — Majd később így mondja — Aztán újra kimegy. Eb rúgta le, látom, Most tarlót gereblyéz! Nem t'om, hun a rongya?!" A kezén ez is megy. Riadva a szóból Rögös kotús földön Most madár rebbent föl; — Húzza végig, végig, Helyén két paprika Bár kotú sebezte „Legszebb a szebbjéből!" Öreg kezét vérig. Ősz fejét lehajtva De nap lement már Búsan tova ballag, Önmaga vezette Kopott csizmájára Égő piros ágyba, Csapódik a harmat... A szerszámát letette. A nap már kilépett Túl az akác erdőn, Az ég peremére, — A vén nap letűnt már — András bácsi meg a Letette szerszámát Borsó földre ére. András bácsi s megállt. Ingujjra vetkőzik, Majd leült a gyepes Kezébe kapát vesz; Édes anya földre; Most jaj nektek aszat, Két kezét letette Folyondár és csenkesz. Melléje a zöldre. Süthet a nap, süthet, S törődött testével Ahogy neki tetszik! Nem törődve lelke, András bácsi kapál, Elment messze, messze, Ő ki nem melegszik! Mint a tarka lepke. „Jöjjön, ami akar, Visszament a régi Csak első a borsó, Húszéves időkhöz, Folyondár, az aszat Régi emlékekhez, S a szomjoltó korsó!..." A boldog időkhöz. 30