Papp Zoltán: Makói történet (Egy fejezet Erdei Ferenc életéből). A Makói Múzeum Füzetei 50. (Makó, 1985)

A kibontakozás

Erdei: — Ez is azok közé a megállapítások közé tartozik, amelyeket akárhány forrásból megismerhetünk. A magyar társadalom jövedelemelosztása, politikai rendszere, a választójog, a közszabadságokra és a politikai jogokra vonatkozó intézkedések is ezt igazolják." Az ítélet: nemzetrágalmazás vétségében Illyés Gyula, Sárközi György és Kovács Imre egy-egy, Erdei és Féja két-két hónapi fogházbüntetést kapott — utóbbi kettő azért ennyit, mert már volt büntetve. Mellékbüntetés: egy évi hivatalvesztés és a politikai jogaiknak ugyanennyi időre való felfüggesztése. Június 11, szombat: „Féjáról és Kovácsról írt cikke miatt ma ötven pengőre ítélte a törvényszék Erdei Ferencet" — harsogja a Makói Független Üjság nagybetűs címe. „Dr. Erdei Ferenc, a kiváló író, akinek nevét a haza határán innen és túl mindenütt ismerik, ahol magyarok élnek, ma újból vádlottként állott a szegedi kir. törvényszék előtt. Vád: a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése elleni vétség. Mivel követte el ezt a mi Erdeink? Az ügyész vádirata szerint azzal, hogy a Makón megjelenő Várospolitikai Szemle novemberben megjelenő számában Féja és Kovács Imre elítélésével kapcsolatban azt írta: az ítélet országszerte nagy feltűnést keltett, hiszen legjobb szándékú íróinkról van szó, akiket meg nem cáfolt igazságaikért üldöznek... így hangzik a cikknek az a kitétele, amellyel az ügyészi vádirat szerint Erdei elkövette a vádiratban jelzett vétséget. Dr. Dettre János volt a védője. Megállapította Dettre dr., hogy az írások, amelyek Erdei Ferenc és általában a magyar falukutatók lelkéből sarjadtak, már eddig is hivatást teljesítettek a magyar nép életében." Az ügyész fenntartotta a vádat és kérte a bűnösség megállapítását és Erdei Ferenc megbüntetését. Rövid tanácskozás után a büntetőtanács bűnösnek mondta ki a terhére rótt bűncselekményben és ezért ötven pengő pénzbüntetésre ítélte. Á kibontakozás Újra átadjuk a szót Diósszilágyi Évának: — Akkoriban az volt a szokás, hogy hetente két-három alkalommal a „Koronádban összegyűltek Makó „nagy öregjei". (Akik akkor persze még egyáltalán nem voltak öregek, inkább javakorabeli férfiak. Csak később ragadt rájuk ez az irodalomból kölcsönzött jelző.) Beszélgettek, megvitatták a világ sorát, a legfrissebb eseményeket. Kicserélték tapasztalataikat. Ki-ki elmondta, mit olvasott legutóbb, mi róla a véleménye. Természetesen apám is köztük volt, a társasag egyik vezéregyéniségeként. S hadd emlékezzem itt meg újra Kelemen Ferencről, ö is tagja volt ennek a társaságnak. De gyorsan hozzá kell tennem: inkább műveltsége, széles körű tájékozottsága és nem politikai hitvallása okán. Ö nem vallott olyan haladó nézeteket, mint apámék. Inkább konzervatívnak számított. Viszont tiszta, becsületes ember, akit néha a kormánypárt — épp naivsága miatt — ki is használt a maga céljaira. (Ez már egy másik történet: a felszabadulást követően sokan támadták ezért. Nagy István, akkor a Nemzeti Parasztpárt makói titkára, próbálta is védelmébe venni mindannyiunk szeretett Feri bácsiját.) — Akkoriban (1936) már felnőtt ember voltam. Magától értetődően, sok alkalommal én is részt vettem — a mértékletes poharazgatással egybekötött — „Korona"beli összejöveteleken. S már nem csupán figyeltem a többiekre, hanem bele is szóltam a diskurzusba, a magam véleményét leikelve, ami néha vitákat váltott ki. — Ferenccel a megismerkedést követően inkább csak futólag találkoztunk néhányszor: vonaton, állomáson. Sietős beszélgetések voltak ezek, nem többek annál. A már említett 1937. február 28-i irodalmi est utáni vacsorán és a hajnalba nyúló vitatkozó eszmecserén viszont mindketten ott voltunk a „Korona" különtermében. Itt már több mód és lehetőség nyílt a beszélgetésre. — Aztán egyszer végre a „Korona"-beli baráti összejövetelek egyikén is találkoztunk. Ferenc az esti órákban érkező pesti gyorssal jött. Aktatáskájában a „Futóhomok" könyvesboltokban még nem kapható, nyomdafestékszagú példányait hozta magával; makói barátainak (köztük nekünk is) szánva. — A „Futóhomok" Ferenc első igazán nagylélegzetű munkája. Mondom, akkor még nem került ki a könyvpiacra. Úgyhogy a visszhangjáról sem lehetett véleményt alkotni. Mindenesetre a makói szerző könyve nagy feltűnést keltett a társaságban — még akkor is, ha a jelenlevők között akadtak olyanok, akik (közvetve vagy közvetlenül) bábáskodtak korábban egy-egy Móra-, Juhász Gyula-mű, vagy éppen egy József Attila-kötet megszületése körül, tehát az ilyesmit „megszokhatták" már. — Ferenccel gyorsan egymásra találtunk, hiszen a többiek jóval idősebbek voltak nálunk. így aztán magától értetődő volt, hogy a gratulációkat, a pesti helyzet16