Polner Zoltán: Koronával koronázzák. Makó környéki népi imádságok és Krisztus- legendák. A Makói Múzeum Füzetei 48. (Makó, 1985)

KRISZTUS-LEGENDÁK - Szent Péter Isten szeretne lenni - Szent Péter hegedűje - Szent Péter atyafiai

nem tudtak inni. Pétér nagyon sohajtozott, hogy nagyon szomjas. Jézus adott neki égy fél almát. Akkor aszonta, de jó esétt az az alma. Nagyon elmúlt a szomja. Jézus mondta neki, látod, a rést kétszér fárad. Mer Jézus is elejtétte az almát, oszt Pétér felszédte. (Kruzslicz Györgyné, Csanádpalota.) Szent Péter Isten szeretne lenni AaTh 774 D Mikor az Úr Jézus a földön járt Szent Péterrel, akkor égy asszony kihajtotta a tehenet a legelőre, oszt nem bírt vele. Mondta az asszony, majd a Jóisten gondodat viseli. Mer Szent Péter azt mondta, hogy égy napra szeretne Jóisten lenni. Akkor aszon­ta neki az Úr Jézus, na most, aszongya, az vagy. De nem tudott eleget tenni, ugyé, mer az Isten csak nem hatalmazta fel avval az erővel, ami az övé vót, hogyhát itt is jelen vagyok, ott is jelen vagyok. Hanem egész nap őrizte, oszt akkor aszonta, Uram, váltsá vissza, nem akarok lenni többet Isten. Mer a tehénné egész nap szaladgált, és nem tudott helytállni. (Somodi Mihályné, Makó.) Szent Péter hegedűje AaTh 774 F Mikor az Úr Jézus a fődön járt Pétörré möntek a kocsma előtt el. Kihallatszott a danolás, ének, és mögállt Jézus. Egy hegedűt teremtött Pétör vállára, és akkó be­mönt. Ű oszt nem is tudta a hegedűt. Ott mög oszt kiabátak: Húzzad, húzzad mög ilyesmit! Azt mondta az Úr Jézus neki, nem szabad kíváncsinak lönni, mert a kíván­csiság a bűnnek fele. (Kulcsár Imre, Makó.) Szent Péter atyafiai MNK 774 R Az Úr Jézus mikor a fődön járt Pétörré möntek, és aszonta az Úr Jézus Pétör­nek, hogy na, Pétör, az idén nem lösz eső. És akkor Pétör aszongya, hát Jézus-Krisz­tusom az idén nem lösz eső, nem lösz termés. Hát akkor Pétör nem követölt semmit, hanem a rokonainak émesélte, hogyhát Krisztus-Jézussal járt, és azt mondta, hogy nem lösz idén eső. Ne vessetök sémmit, mer úgy sé teröm. Érre mindönki vetött szo­kás szerint. Az ű rokonai nem vetöttek. Majd mikó égyütt a nyár, ugyé, tényleg szá­razság vót. Hát aki vetött, azé annak hun kevesebb, hun több csak lött. Majd mikó az ű rokonainak nem lött, Pétör rokonainak, ékezd sipákolni, hogy Jézus-Krisztusom, nagy baj van, mer így és így jártam a rokonaimmá. Hát azt mondja, te kishitű, én nem mondtam azt, hogy azé nem teröm sémmi sé. Tehát most mondd mög a rokona­idnak, hogy mönjenek, és kaparják fő másoknak a tallóját, möglösz a kenyerük. (Dékány Dezső, Klárafalva.) Változata Mikó az Úr Jézus a fődön járt, mondta, hogy nem lösz eső. Akkó Szent Pétör mondta, hogy né vessenek, mer hát nem lösz eső, nem lösz termés. De azé csak lött, mer Jézus aszonta, hogyhát eső nem lösz, de nem mondta azt, hogy nem lösz termés, és jó termés lött. (Farkas István, Kiszombor.) 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom