Polner Zoltán: Koronával koronázzák. Makó környéki népi imádságok és Krisztus- legendák. A Makói Múzeum Füzetei 48. (Makó, 1985)

BEVEZETŐ

zést adott munkámhoz az is, hogy 1970 februárjában Erdélyi Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásán, műfaji meghatározását adta az általam ismeretlen eredetűnek ítélt szövegeknek. A rendelkezésére álló szövegek alapján műfaji kategóriába sorolta a népi imádságokat és meghatározta helyüket, funkciójukat a néphagyományban. A szaktudomány elfogadta műfajmeghatározását és azóta a népköltészet újonnan fölfedezett ágának tekinthetjük az archaikus, apokrif népi imádságokat. Előfutárai azonban ennek az új tudományágnak is voltak. Kálmány Lajos 1891ben, a Szeged népe 3. kötetében, közölt e tájról való 13 népi imádságot. Bálint Sándor pedig az 1937-ben megjelent Népünk imádságai című tanulmányában tett közzé néhány ilyen alkotást és fölhívta a figyelmet a népi imádságokra. Szeged szülötteit így jogosan tekinthetjük az apokrif népi szövegek első fölfedezőinek, gyűjtőinek. Csongrád megyei gyűjtőutaimon az is bebizonyosodott, hogy az apokrif népi imádságokból elsősorban a katolikus vallású adatközlők tudnak többet. A tőlük lejegyzett szövegek hosszabbak, gazdagabbak voltak, mint történetesen azok, amelyeket református vagy evangélikus adatközlők mondtak el. Makó és a környékén levő 13 község lakói minden tekintetben alátámasztották megállapításomat. A zömében református Makón viszonylag kevesebb imádságot találtam, ezért azonban bőségesen kárpótolt a környező községekben föllelt anyag. Különösen Apátfalva, Maroslele, Földeák népe őrzött meg terjedelmesebb népi imádságokat. Az e lapokon közreadott népi imádságok tulajdonképpen a hatvanas-hetvenes években sírba szállt nemzedék vallásos imádságainak töredékei. A szövegek „pusztulásához" az is hozzájárult, hogy ezeket a könyörgéseket csak otthon imádkozták. A templom falai között, kisebb-nagyobb közösségekben nyilvánosan alig-alig mondták el. Apokrif jellegük miatt titokban terjedtek, hivatásos egyházi személy előtt nem gyakorolták őket. Gyűjtési terület — imaponyvák Hogyan is bukkantam a népi imádságok nyomára? Említettem már, hogy Ferencszállás népe ismertetett meg a hiedelmekkel. Egy-egy vallomásos beszélgetés során nemcsak babonák kerültek terítékre, hanem ráolvasással párosult archaikus imamotívum ú varázsszövegek is. Ezeket követően pedig gyorsan rátértek az elhárító-könyörgő imádságokra és a népi bölcsességeket-tanulságokat megfogalmazó Krisztus-legendákra. A katolikus Ferencszállás, ez az egykori zsellérfalu azonban éppencsak hogy fölcsillantotta az archaikus népi imádságok szépségét, gazdagságát. Igazi anyagra Kiszomboron és a Makót környező nagyobb településeken találtam. Most 72 adatközlő apokrif imádságát mutatom be. Közülük 62 nő, 10 férfi. Az elmúlt huszonöt év alatt az alábbi helységekből gyűjtöttem anyagomat: Apátfalva, Bökény, Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák,^ Királyhegyes, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Magyarcsanád, Makó, Maroslele, Óföldeák, Pitvaros. A néprajzi kutatások során számos elrongyolódott imaponyva is előkerült, amelyet az adatközlők a messzi búcsúkról hoztak magukkal. Többek között a szegedi alsóvárosi és a radnai búcsúról, amelyet legtöbbször gyalog jártak meg. Az elmúlt két évtized során több száz imaponyva fordult meg a kezemben, a népi imádságok közül azonban csak egyetlenegyet találtam kinyomtatva a lapokon. így ezek a szövegek imaponyvákon aligha terjedhettek el. Pedig a ponyvákat közreadó nyomdák e tájon is számos értékes kiadvánnyal látták el a híveket. A nyomdatörténeti kuriózumnak számító kis füzetek között fölleltem Burger Zsigmond, Traub Bernát és Társa, Engel Adolf, Bába Imre (Szeged,) Bagó Márton (Buda), Bucsánszky Alajos (Pest), Réthy 4