Polner Zoltán: Koronával koronázzák. Makó környéki népi imádságok és Krisztus- legendák. A Makói Múzeum Füzetei 48. (Makó, 1985)

BEVEZETŐ

E motívum eredetének magyarázata a tartalom ősiségét hangsúlyozza, de nem boncolgatja a költői képeket. A népi imádságok költői képei látomáson alapuló liturgikus eseményeket közvetítenek. Némely imádság szinte mágikusan egymás mellé sorakoztatja a látomásos képeket. Fölnézök a magas égbe, ott látok égy aranyos kápolnát. Kívű aranyos, belül irgalmas, abba térgyepül Krisztus Urunk térdig vérbe, könyékig könnybe. (Bálint Gyuláné, Földeák.) Az az aranyos kápolna kétségtelenül rokon a kereszténység nemzetközi képrendszerének egyik „égi Jeruzsálem"-képével. Ez pedig lehet: város, táj, templom, épület, a mindenség szerkezetének mesés, folklorizálódott „abbreviaturája" is. Azt is föltételezem a látomás-képekről, hogy ezek részben keresztény, részben pogány képzeleti képek lehettek. Más kérdés, hogy aztán meg is festették-e őket vagy sem. A Siralom fordítása ellenére is egyedi költői alkotás. Az imádságlíra rövidebbhosszabb szövegei pedig az élő beszéd ritmusát követik. Az ismert variációk alapján ezt a népi fantázia alkotó-alakító tevékenységének tekintem, és annak tartom sajátosan alakuló rímrendszerét, primitív rímeit is. Éppen ezért a szövegek zeneiségét minden esetben a tartalom változásaival harmonikus egységben elemzem. A gyűjtött apokrif népi imádságokat többnyire az Én lefekszem én ágyamba... kezdetű imádság vezeti be. Ez a két ütemű páros rímű könyörgés legtöbbször „ráolvasásba" torkollik, és ezzel mintegy meghatározza az imádság hasznosságát. Az imádság elmondója oltalmat-védelmet parancsol a maga számára a pogány „szertartás" szerint. A hasonlattal bevezetett költői képet szürrealisztikus két sor követi: Mellém tészém két karomat, misemondó két gyértyámat. E kép tömörségében a totalitásra törekszik, miközben egy szentesített gyakorlatra is utal. Az istentisztelet valóságos élményét idézi föl. Az áhítatot gyakorló egyben ördögűzést is végez. Nem lehet véletlen, hogy ezt a néhány sort szinte minden adatközlőm tudja. Emlékeztet e két sor még a görögkeleti-pravoszláv rítusra is. Ott fog az istentisztelet végén a kezébe mindenki gyertyát. A napjainkban is gyakorolt gesztusban bizonyos, hogy ősi szokások eleven emléke él. Miközben hosszú imádságok feledésbe hulltak e rímekkel összefogott néhány sor megmaradt Ezt reggel és este egyaránt elmondhatták, hogy az alábbi sorokkal zárhassák könyörgésüket: Kerülj köröszt, őrizz angyal, égyik éjfélig, másik hajnalig, harmadik halálom órájáig. A naiv rímekkel lezárt imádság önmagában is egy egész sorsot átfogó költői képpé áll össze, melyben ott érzem a múló időtől való szorongást és a lélek vívódását, 10