Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Szemlélődés Kiszomboron - József Attila nyomában

keit". Halála előtt mint elvhű szabadkőműves elhárította az egyházi szertartást. A Rónayak sírboltjába temették. Neve nincs a sírkövön, és rajta kereszt helyett tört márványoszlop a jelkép. A 18. és 19. század fordulóján fejlődésnek indult falu jobbágysága 1848-ban fölszabadult, s nem tartozott többé a Rónayak joghatósága alá. Ám ennek előnyeit csak később és lassan kezdte érezni a jobbágyból szegényparaszttá meg cseléddé vált nép. 1849 februárjában a falut a délvidéki szerb fölkelők fölgyújtották. Lakossága Makóra menekült: a szaladás a legutóbbi időkig elevenen élt a zombori nép emlékezetében. Az a néhány ház, amely elkerülte a pusztulást, sokáig viselte a tűz nyomait. Ilyen volt a Zöldfa u. 404/A (mai 8.) sz. is. A visszatérő zomboriak a múlt század második felében lassan újból fölvirágoztatták falujukat. Az 1863. évi aszály és nyomában az ínség, az 1866-i és 1873-i kolera, az 1874-i, 1877-i tűzvész, továbbá az 1877-i áradás azonban újra meg újra próbára tette a nép élniakarását. 1880-ban épült föl a Maroson a híd. Addig csak kompon lehetett Kiszomborról átjutni Makóra. 1882-ben indult meg a közlekedés az Arad—Csanádi Vasút vonalán, és ez már nemcsak Makóhoz, hanem Szegedhez és Aradhoz, rajtuk keresztül pedig a világhoz is közelebb hozta a falut. A község fokozatosan terjeszkedett. 1911-ben a Szőlőtelepen, 1922-ben a felemás földreform nyomán az Új-telepen épültek nagyobb számban házak. Ez utóbbit a Nákó- és Rónay-majorok egykori cselédnépe teremtette magának, távolabb a községtől, vizes, sáros földön. A földreform után nagybirtok nem maradt, középbirtok (közte a Rónayaké) mindössze öt, sőt kisbirtok is csupán tíz lett. A lakosság túlnyomó többsége törpebirtokos, 2—3 holdas, csak ritkán ötholdas. Félezer család változatlanul föld nélkül maradt. Szerencsére a szántóföldi zöldség-, elsősorban a hagymatermesztés sok munkaerőt kívánt, így a földetlenek többnyire találtak napszámot. A búzán, kukoricán kívül főként a hagyma és a cukorrépa volt a határ fő terménye. Az első vasekét 1880 körül Rónay Alajos, az első cséplőgépet — 1883-ban — özvegye állította munkába. Az első artézi kutat, a Szent János kutat, 1899-ben fúratta a község. Iskolájáról már az 1780-as évekből van adat. 1845-ben a Rónayak és a község együtt építtettek új iskolát. Az egyházi jellegű iskolát 1870-ben községi kezelésbe vették, 1901-ben pedig államosították. Azóvodát 1883-ban Rónay Jánosné alapította. A villanyt 1927-ben vezették be a faluba. Kiszombor 1918. november 29-től 1921. augusztus 21-ig szerb megszállás alatt állt. Úgy látszott, hogy az új jugoszláv királysághoz csatolják, de a trianoni békeszerződés a visszaadását rendelte el. József Attila nyomában Amikor 1920 őszén József Attila Pestről Makóra utazott, hogy a gimnáziumban folytassa polgári iskolában megkezdett tanulmányait, a szerb megszállás miatt nem Zomboron át, hanem Szolnokon, Hódmezővásárhelyen keresztül utazott oda. Valószínűleg csak 1922 nyarán fordult meg először a faluban. Házitanítónak került Zomborra, de eldönthetetlen, hogy kinek a hívására. Némelyek szerint a községi főjegyző, Mészáros Pál keresett instruktort a lánya mellé, s a gimnáziumban valamelyik tanár ajánlhatta József Attilát. Minthogy ez kevés elfoglaltságot adott a fiúnak, a kisbíró, Faragó Mihály is fölfogadta, hogy Mária lányát kosztért, kvártélyért 104