Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Gilitze István: P. Makó városának víz által való pusztulásáról - Kelemen László makói emléktáblája előtt

Kelemen László a magyar művelődés történetének kimagaslóan jelentős, nagy alakja. Nemcsak halála, egész élete tragikus volt. Hősies küzdelem, erőfeszítés a magyar nyelv és műveltség terjesztéséért, a magyar színjátszás megteremtéséért. Kelemen László az első magyar színigazgató, a Magyar Játszó Színi Társaság megalapítója, nemzeti színművészetünk úttörője. Ő ugyan Kecskeméten született 1762. július 26-án, de édesanyja, Török Anna törzsökös makai család sarja; édesapja, Kelemen Mihály is Makón született, itt is tanítóskodott, s csak házasságkötése után, 1757-ben költözött el szülővárosából Pécskára; onnan Kecskemétre, ahol László fia született; majd Pestre, ahol viszont László iskoláit végezte. Kelemen Mihály, László apja, éppúgy iskolamester és kántor volt, mint az ő apja, András. Kelemen László a pesti kegyes oskola után jogot tanult, majd közhivatalt vállalt Pest városánál. Halvány adatok szerint külországokban, állítólag Párizsban is megfordult volna. Apja, Mihály — mint a régi kántorok annyian — szintén verselő hajlandóságú s talán zeneszerző is volt: tehát László művészi hajlamait őseitől örökölhette. II. József fölvilágosult abszolutizmusa mind előnyeivel, mind hátrányaival sajátságosan mozdította előre a magyar nyelv és a magyar hazai színjátszás ügyét. Fölvilágosodott szellemével a haladás eszméit ültette el a magyar fejekben, németesítő törekvésével viszont ellenkező hatást ért el: kihívta a nemzeti öntudatot, a magyar nyelv jogaiért való küzdelmet. Mind a kettő a polgárosodás, a feudalizmusból a haladás felé mutatott. Amikor II. József meghalt, a korábbi ellentét nemzet és haladás ügye között föloldódott: lehetett a nemzeti érdeket rendi ellenállás nélkül, a polgári haladással párosítva is szolgálni. Kelemen László éppen ebben a történelmi időpontban lépett föl kezdeményezésével. A színpadot ismerte már piarista diákként nemcsak az iskolai színjátszásból, hanem a pesti német színházból is. így amikor Kazinczy Ferenc fölvetette a magyar játékszín megalapításának eszméjét, Kelemen a megvalósítás ügyét kezébe vette. Azt hitte: „most folynak azon arany idők, mellyek között a magyar Theátrom örök állandóságra tétethetik". Az első csalódás mindjárt ekkor érte. Hosszas kérvényezgetések következtek, sokáig eredmény nélkül. „A tsászár kegyes akaratába fogadá jó ügyünket, de a kantzelláriába ránk talála elleneink dongó fullánkja. A magos poltz respektálja a ditső ügyet, de elbotlik az lent az gráditson." Mikor végre megvolt az engedély, lelkes ifjakból, leányokból (köztük Kelemen három húgából!) összeállt a társulat, nem volt hely, ahol játszhattak volna. Végre 1790. október 25-én a budai német színházban, a várszínházban bemutatkozhatott az első hivatásos magyar színtársulat. Aranybetűs ünnepe ez nemcsak a magyar színháztörténetnek, hanem a magyar művelődés történetének is! S ettől kezdve Kelemen László bámulatos erővel küzdött a magyar színjátszás fönnmaradásáért, hatósugarának kiterjesztéséért. Meg kellett vívnia a pesti polgárság és a nemes urak közönyével, támogatásuk hiányával, a hatóságok értetlenségével, sőt ellenérzésével, a német színjátszók és érdekelt feleik ellenségeskedésével és féltékenységével, a nyomorúsággal; de sajnos, saját tapasztalatlanságukból fakadt hibáikkal, belső torzsalkodásokkal, viszályokkal, pártütésekkel is. Kelement több ízben cserben hagyták színészei, máshoz húztak, mást emeltek az igazgatói posztra, holott ő saját anyagi javait is föláldozta színházáért, s amikor meg kellett válnia vezetői tisztjétől, nyomorgott, és — hasztalan — pörösködött. Közben ő maga is játszott, úgy mondják, főként komikus és katonás szerepekben kiválóan. S fordított németből színpadra való műveket. A belső viszályok vetetlek véget az első színtársulatnak 1796 áprilisában. Nem véletlen, hogy ugyanaz a Sehy Ferenc volt Kelemen legnagyobb vetélytársa és ellen81