Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Biberés, biberás

gálja. Olyan türelmetlen és önző, mint a termelése. Ha baja van, zúgolódik, ha jól megy neki, pöffeszkedik. Semmi parasztfajta hit nincs benne. Csak a saját hasznáért hajlandó elhinni valamit is bárkinek. Urakkal szemben nem megalázkodó, de ha haszna van belőle, odaszegődik. Okoskodó emberfajta. Csak annak hisz, amit a szemével lát, és szavakat mondhat neki akárki, úgy hull vissza, mint a falról a borsó. De maga is tud beszélni. Annyi szónok van köztük, hogy ritkaság, és mindig hatalmaskodó hév van a beszédjükben. Mint a hagymatermelésük: egyszerre csak egy dolog fontos nekik, s arra mindent rátesznek. Egyszer egyik vezetőnek hisznek, és mennek utána, de ha kicsit is nehéz a helyzet, másik után mennek, és az előbbit cserben hagyják. Meddig él a legenda ? Még nagyon él, pedig már bízvást helyet adhatna tisztább és emberebb légkörnek. Eddig remek teljesítmények keletkeztek a legenda nyomán. Világcikk lett a hagyma, egy sereg parasztzsellér polgárosodott emberré lett, de mi lesz ezután? így nem lehet termelni. Csak egy terményre tenni föl mindent, s azt olyan komplikáltán termelni, mint ahogy a hagymás teszi. Azt sem lehet, hogy olyan haszonbért fizessenek. Azt sem lehet folytatni, hogy olyan versenyben álljanak egymással, mint ma Szóval, sok mindent nem lehet folytatni, de hogy mást lehessen csinálni, ahhoz az embernek kell megváltozni. Jó, kitűnő egyénekké fejlődtek, de most már meg kell találniuk az együttműködés útjait is, mert különben kárba vész az eddigi eredmény. Persze, ez nem könnyű. El kell pusztítani a legendát, és meg kell szabadulni a velejáró önhittségtől. Lehet, hogy képesek lesznek rá, hiszen oly sok mindenre képesek voltak már életükben. S a hagymalegenda is oly szép és eredményes volt, hogy az ember tud hinni egy másik legendában: az európai nívójú kertkultúra és az öntudatos ember legendájában Délmagyarország, 1971 jumus 20 Biberés, biberás Nem vállalkozom az Inczefi Géza és Lőrincze Lajos közt a Biberés földrajzi név értelmezésében támadt nézeteltérés eldöntésére, de egy kezembe került adalékkal talán lehetővé teszem a megoldás megközelítését Az érdemes makói hírlapírónak, H. Szabó Imrének a Délmagyarország 1933 karacsonyi számában (december 24. 36.) nevenek kezdőbetűivel jelzett érdekes visszaemlékező írására akadtam: A biberás ember és az öreg csuvár a címe, Két regényes makói figura az alcíme. Ebből idézem: „Haj, régi szép idők, amidőn kutató szemekkel fürkészte a határt a pusztai ember, nem tűnik-e fel valahol a biberás ember alakja. Biberás ember vagy másként hátaspatikáros. Az utolsó példányát még ismertem. Öles termetű, öklelő bajuszú ember volt Volánszki János uram. Tekintélyét a tanyai körökben a mai mértékkel már megmérni is alig lehet. Hetekkel előbb már vert a hire, hogy a semlyékben jár a biberás ember " A továbbiakban leírja a biberás ember érkezését, hirhordó szerepét Az üzlet másnapra maradt Vesszőkosarából bajuszpedrőt, subickot, harisnyát, 79