Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Erdei Ferenc írása elé. A hagyma legendája

Az ember folytatta A makói ember bizonyosan nem sokkal különbözött egyéb alföldi mezőváro­sok emberfajtájától, a szentlőrinci és újvárosi zsellér pedig éppenséggel nem sokban térhetett el más helyek szegénységétől, ők is jártak a gazdák tanyáira dolgozni, az uraság rétjére kaszálni, és kicsinyke szőlő- és veteményföldjükön mindenféle vete­ményekkel bajlódtak, és a dézsmát szorgalmasan fizették. Akkor kezdtek el külön­bözni más helyek zsellérjeitől, amikor a hagymával kerültek közelebbi barátságba. Zsenialitás nem kellett hozzá, hogy fölfedezzék a hagyma szokatlan fejlődését és kitűnő minőségét. Fölfedezték, és mind többet és többet ültettek belőle. De to­vább is mentek. Nemcsak ültették, hanem a termést maguk hurcolták széjjel a vidé­ken, és rájöttek, hogy hagymájuk mindenütt kedvelt, és mind nagyobb és nagyobb mennyiséget követelnek tőlük. Az volt az igazi legendába való tettük a makói kerté­szeknek, ahogy, amikor fölismerték a természet kedvezését és a környező piacok hagymaszükségletét, habozás nélkül rögtön vállalkoztak a termelés növelésére és a forgalom kiterjesztésére. Már az összes veteményföldeket beültették, és sorjában pusztították ki a szőlőket is, csakhogy elegendő hagymát tudjanak a piacra vinni. Hagymások lettek, s ettől kezdve már nem voltak közönséges zsellérek, hanem a vállalkozás hevében belenőttek a hagyma legendájába. Végül úrrá lett a hagyma A makói kertészek vállalkozók lettek. Ki-ki bérelt a város körüli veteményföl­dekből vagy a járandóföldekből fél, egy vagy két holdat, s azon hagymát termelt, és mással nem is nagyon törődött. Vetett a hagyma közé petrezselymet és sárgarépát, de más mezei termeléssel nem nagyon foglalkozott. Ha volt saját földje, azon meg­termelte a kenyérnek valót és kukoricát a disznónak, de a fő gondja és a fő mestersé­ge a hagymatermesztés lett. Egymással versenyben állanak. Igyekeznek a termelésben egymáson túltenni, és a termelés titkait nehezen adják át egymásnak. A piacon pedig még kíméletlenebb a konkurrencia. Ki-ki a maga kereskedőjével alkudozik, és társaira ügyet sem vetve, lesi a konjunktúrát. Individualista, versengő fajtává fejlődött a hagymás, és nincs, ami olyan messze esne gondolkozásától, mint az egymással való közreműködés és az egymáson való segítés. Kertészek. Gondosan megkülönböztetik magukat a tanyai és szántóvető gaz­dáktól. Ügy tudják, hogy ők magasabb termelési szintet képviselnek, s ebben igazuk is van. Úgy művelik a földet, mint a bolgárok vagy a hollandok, olyan gonddal. Pa­raszti kultúrájuk minden bölcsessége benne van termelő módszerükben. Elérték azt, hogy a makói hagymakultúra a legkomplikáltabb termelési eljárás a világon. S a legdrágább is. Ez persze sújtja őket, de mivel a termelés egyszerűsítése és olcsóbbá tétele együttműködést és kollektív fellépést jelentene, nem hajlandók rá. A hagyma varázslata fogja őket ebben a vonatkozásban is, és nem tudják áttörni a hagyomá­nyokat. Az embert is a hagyma köti Hogy makói hagymás, ez emberben is külön minőséget és fajtát jelent. Törekvő és polgárosodó parasztfajta. Mindent a hagymának köszönhet, tehát azt is szol 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom