Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Makai Emil emléktáblája előtt

Teles Ede sikerült alkotása és Hollósy Kornélia emléke megérdemelné, hogy Makó valamelyik intim közterét díszítse. Móra Ferenc jeles barátja, Diósszilágyi Sámuel makói főorvos, egy hosszú élet szorgalmával gyűjtögette össze Hollósy Kornélia művészi útjának adalékait. Életrajzi monográfiája, melyet „a fölorvos úr" hét éve bekövetkezett halála előtt fejezett be, máig kiadatlan. Pedig a magyar opera múltjának olyan kincsesbányája, amelyből zenetörténetünk még évtizedekig szedegethetne továbbvivő, új kutatásokra ösztönző adatokat. Hollósy irodalmi szalonjának lelkes látogatója, a művésznő első életrajzírója, Vadnay Károly, nekrológjában nyolcvan éve így írt: „Néhány nap óta ő maga is már egészen a múlté. De emléke nem enyézhetik el, mert pályája igazi dicsőség volt, élete pedig példa." Tegyen meg mindent e példa fölmutatásáért ki-ki, akire tartozik. Magyar Nemzet, 1970. február 12. Makai Emil emléktáblája előtt E napokban, november 5-én, volt száz esztendeje, hogy egy pesti bérház szegényes diákszobájában tragikus fiatalon, 22. évének betöltése előtt, tüdőbajban elhunyt Petőfi Sándor egyszülött fia, „a magyar Sasfiók", Zoltán. November 17-én volt száz esztendeje, hogy a tudós makói rabbinak, Fischer Énochnak fia született, akit ugyancsak a morbus hungaricus ölt meg alig valamivel idősebb korában, harmincévesen. S ez a makai szülött, aki nem követte apja hivatását, és a rabbiképző intézetnek búcsút mondott, Makai Emil néven vált a múlt század végének közismert újságírójává, költőjévé, műfordítójává, színházi emberévé. S talán a maga sorsát ismerte föl Petőfi Zoltánéban, amikor drámai költeményben akarta megörökíteni a nagy Petőfi kis fiának szomorú emlékét. Egyetlen fölvonással készült el, ez is töredékesen maradt ránk, jelképezve egyszersmind Makai Emil egész életművének korai félbeszakadását. Életműve mégsem torzó. A maga sajátosságában irodalomtörténeti értékű és szerepű. Makai Emilt nem akarjuk valamiféle elfeledett klasszikusunkká minősíteni. Ámde nem csupán szülővárosának, hanem a magyar irodalmi köztudatnak általában is elevenné kell tennie Makai Emil tényleges értékein alapuló megbecsülését, emlékének tisztes határok között jogos és illő ápolását. Születésének centenáriumán szülőhelyének megjelölése emlékeztető, hogy Makó gazdag irodalmi hagyományai között Dobsa Lajos, Tömörkény, Juhász Gyula, József Attila, Móra Ferenc öröksége között, ott van a fiatal Makai Emilé is. Lehet-e véletlen, hogy 1923-ban, síremlékének fölavatásakor ott volt Juhász Gyula társaságában az ifjú diákköltő, József Attila, s hogy Juhász Gyula szép verssel idézte a költőelőd emlékét? S lehet-e véletlen, hogy a fiatal Ady, a nagyváradi újságíró, Makai Emil halálakor, 1901-ben, versben, prózában egyaránt elsiratta a nála alig hét évvel idősebb s már örökké harmincévesnek maradó költőt? „Egy szomorú szívvel — írta Ady a Nagyváradi Napló nekrológjában — kevesebb sajog a világon... Ez a szív most nem fog többet dobogni. Ezek a szederjes ajkak nem sóhajtoznak többé soha, soha... Ejh, de banális, de unalmas vagy csontkezű, kaszás legény!... Mért nem engedted tovább sajogni az ő nagy, szomorú szívét? Hát nagyon nyugtalanított téged az ő dalos jajgatása?" Ugyanekkor megjelent versében is 74