Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Vida Zoltán: A makói hagyma - Eperjessy Kálmán: A magyar falu története

egybe a termést. A fölszabadulás után egy évtizedes késéssel, 1954-ben lendült föl újból ez a munka, eleinte főként néprajzi, majd nyelvészeti érdeklődésből, mostanára pedig — a Hazafias Népfront égisze alatt, a Népművelési Intézet irányításával — történeti, földrajzi, irodalomtörténeti, munkásmozgalmi, sőt természettudományi kutatásokkal kiegészülve, honismereti mozgalommá terebélyesedve. Ennek a tudományos érdeket és a hazafias nevelést egyaránt szolgáló szép ügynek előmozdításához járul hozzá e kutatásterület régi, érdemes művelője, a szegedi tanárképző főiskola egykori igazgatója, történelemprofesszora, Eperjessy Kálmán, a Gondolat Kiadó sikeres sorozatában, a Stúdium könyvek közt most megjelent kötetében. József Attila makói osztályfőnöke a magyar mezővárosi és falusi történet régi kiváló művelője, Mályusz Elemér, Benda Kálmán, Hanzó Lajos és Szántó Imre mellett a helytörténeti kutatások módszertanának kidolgozója. Sok részlettanulmányán kívül főként az 1940-ben megjelent a Kincsestár-kötete (A magyar falu településtörténete) és az 1955-ben Szegeden kiadott tanulmánya (Csongrád megye helytörténeti kutatásának feladatai) vált kezdeményezővé és mozgósító erejűvé. Mostani könyve ezek eredményeit is összegzi, ám egyben a hazai történetírás legfrissebb kutatásait is összefoglalja. Ezzel válik a honismereti mozgalom, a helytörténeti kutatás mai eligazítójává, szinte kézikönyvévé. Mindjárt az első fejezete a falutörténeti kutatás körülhatárolása után a források, a levéltári és könyvtári anyagok, a szájhagyomány fölhasználásának lehetőségeit ismerteti. Ezután a honfoglalástól napjainkig kíséri végig a falunak mint sajátos településnek sorsát, utalva a tanya és a mezőváros kialakulására is. A 3. fejezet a falukép kiformálódásának, a településformáknak, típusoknak adja gazdagon illusztrált áttekintését, ezen belül pedig a magyar ház fejlődéstörténetét. A helynevek (földrajzi nevek) mint történelmi források tanulságait elemzi a 4. fejezet, míg a 5-ben a jobbágyság, a parasztság történetének vázlatát kapjuk, a falusi társadalom belső tagozódásának főként újabb kutatásokon alapuló, korszerű bemutatásával. A következőkben a falusi gazdálkodás (földközösség, földbirtoklási típusok, háromnyomásos gazdálkodás stb.) általános törvényszerűségeiről nyerünk képet, a különféle kultúrákat követhetjük végig, a falusi ipar és kereskedelem kibontakozását látjuk — a háziiparból, a házalók, piacozók és vásárosok tevékenységéből. A 7. fejezet a falusi önkormányzat jogtörténeti elemzését, pl. a bírói hatáskör viszontagságait vázolja föl, egészen elsorvadásáig, amikor már senkinek sem kell a tisztség, s így sorba mén, mint a tápai bíróság, ahogy a szólás mondja. A néphagyományokat és a szellemi életet bemutató 8. fejezet vázlatosságával, elnagyoltságával kiütközik a kitűnő könyvből. (Bibliográfiájából is hiányoznak azok a kérdőívjellegű „útmutató" füzetek, amelyek a gyűjtők eligazítását szakok szerint eredményesebben végezhetik.) Nagyon tanulságos viszont ugyanitt a népoktatás történeti vázlata, s befolyása a falu szellemi életére. Ismét kielégítetlenül hagy az utolsó fejezet, mely a mai falu problémáira vetne fényt. A szándék, hogy ez se maradjon ki, mindenképpen dicsérendő. Mégis, itt nem annyira a jövő reményeket is mai valósággá szépítő fogalmazásra, hanem a mai magyar falut valóban kínzó kérdésekre (pl. az elöregedés) való határozottabb utalást várnánk. A tanyakérdésnek pedig a Koncz-féle „kíméletes fölszámoláson" kívül van egy reálisabb, a tényekkel jobban számoló terve, melyről Erdei Ferenc adott számot (Magyar Nemzet, 1965. júl. 18.). Az irodalmi tájékoztató (bibliográfia) pár elírást, következetlenséget nem tekintve, jó eligazítást ad a honismeret kutatóinak. A kiadói rossz szokás, a mutatók (név-, földrajzi név-, tárgymutató) hiánya sajnos csorbítja az értékes könyvecske használhatóságát. Délmagyarország, 1966. szeptember 29.