Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

Gyula bácsi

Gyula bácsi Kötészetünk derék öreg mestere, Csörgő Gyula, 1895. január 17-én született Mezőhegyesen, és 1962. november 10-én hunyt el Makón, abban a városban, amelyben életének javát mint könyvkötőmester töltötte. Kevesen tudták róla könyvtárunkban is, hogy irodalomtörténeti szerep jutott neki: ő is ott állott a fiatal diákköltő, József Attila mellett, s a maga szerény eszközeivel támogatója volt az árva, magányos fiúnak. A közelmúltban jelent meg Saitos Gyulának József Attila Makón című könyve (1964), s ebben, Gyula bácsi szóbeli közlései alapján, megörökítést kapott a költő és a könyvkötő kapcsolata. Ebből idézzük az alábbiakat, megjegyezve, hogy Saitos könyvének kézirata alapján már Szabolcsi Miklós könyve (Fiatal életek indulója, 1963) két helyen is (a 264. és a 266. lapon) említést tesz Csörgő Gyuláról az ifjú költő pályakezdésével kapcsolatban. De lássuk, mit mond Saitos Gyula: Diák a műhelyekben A szerkesztőségi látogatás nem lehetett jogcím az internátusból való kijárásokra. A szabadság, a felnőttek közötti mozgás utáni vágy azonban mindig találékonnyá tette József Attilát. A szerkesztőséggel szomszédos szobában könyvkötőműhely volt. Ez a körülmény a gyors észjárású fiúban leleményes ötletet szült. Tudott arról, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg a középiskolai tanulók szünidei gyakorlati foglalkoztatására hívta fel a tanintézeteket. E rendelet alapján a makói gimnázium igazgatósága is az előző tanév záróünnepélyén felhívta a szülőket, hogy akár mezőgazdasági, akár ipari gyakorlati foglalkoztatást biztosítsanak a vakációzó diákfiúk számára. Attila, aki jóllehet az egész nyári szünidőt Mezőhegyesen mint házitanító töltötte, az internátus új igazgatójának már gyakorlati foglalkozásaként a könyvkötészeti munkát jelentette, s erről, segítségünkkel, a szerkesztőség melletti helyiségben működő Csörgő Gyula könyvkötőmestertől igazolást is szerzett. Ez a leleményesség tette számára lehetővé a szerkesztőségi látogatásokat. Diáktársai évközben elrongyolódott tankönyveinek újrakötése címén, hóna alatt egykét rongyos táblájú tankönyvvel, kijárogathatott az internátusból. Nemcsak a szerkesztőségi látogatások lehetőségét, de némi anyagi jövedelmet is biztosított ezzel magának. A könyvek kötéséhez felhasznált könyvkötői anyag árát a fiúk pénzéből ugyanis megkapta. Bár az anyagot számlázó könyvkötészetet illette volna ez a pénz, a derék könyvkötőmester meghagyta azt Attila zsebében. József Attila így a szerkesztőség után a szomszédos könyvkötészetben is otthonos lett. Nemcsak szerkesztőségi bejárása, velünk való kapcsolata, de kamaszos elevensége, értelmessége, minden munka iránti érdeklődése, az ifjúmunkásokkal pajtáskodó, az időseket tisztelő modora miatt szívesen látott szaktárs lett a könyvkötőműhelyben is. Még az általa hozott könyvek kötési munkájától is mentesítette a pajtásaként kezelt könyvkötőinas, Klein Ede, aki igen értelmes fiú volt. Eredetileg könyvkereskedőnek indult, de nagyothallása miatt pályaváltoztatásra kényszerült, s a könyvkötészetbe állt be tanulónak. Miközben Klein Ede szorgalmasan fűzögette a könyvek íveit, Attila sztentori hangon szavalta fülébe a verseket, s megelégedetten fogadta a nagyothalló, egyébként sokat olvasott és könyvbarát fiú érdeklődő szemvillanásait vagy fejbólintásait. Nemcsak versmondással, hanem tényleges munkával is foglalkozott József Attila a könyvkötőműhelyben. Mindenekelőtt végigböngészte a kötésre váró köny71