Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)
Szemlélődés Kiszomboron - Gondolatok a könyvtárban
A szövetkezeti parasztság szintén számottevő rész, de ez is erősen megosztott. Egyfelől kétféle szövetkezethez tartoznak, helyihez és makóihoz. Másfelől pedig itt is elválnak egymástól az állandó munkahelyen, fix munkaviszonyban dolgozók és a növénytermelő »vállalkozók«. Ugyanakkor az ipari termelőszövetkezet tagjaival és a fogyasztási szövetkezet alkalmazottaival együtt nem alkotnak valamiféle összefüggő »szövetkezeti réteget«. Az értelmiség is elég számottevő, de szintén erősen megoszlik; fele pedagógus, a másik fele pedig műszaki, agrár-, orvosi és igazgatási foglalkozásúakból tevődik össze. A társadalmi képhez az is hozzátartozik, hogy nagyon külön tartanak egymástól a más-más társadalmi szektorhoz tartozók: az államiak, a tanácsiak és a különféle szövetkezetiek." Erdei kétfajta törekvést figyelt meg. Azóta mind a kettő tovább erősödött: „Egyik, az urbanizált falusi-lakótelepi életmódra való törekvés, ami hasonlóan érvényesül a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagoktól kezdve a bejáró munkásokon keresztül az állami alkalmazottakig. Korszerűen felszerelt családi ház, tv-rádió összeköttetés a világgal és rendszeres bejárás Makóra — Szegedre, nemcsak a munkahelyre, hanem minden más szükséglet kielégítése végett is: magasabb iskolába, bevásárlásra, szakorvosi rendelésre, szülni, kórházi ápolásra, kulturális rendezvényekre, politikai, gazdasági és szakmai összejövetelekre. A másik a helyi összejövetelek iránti igény. Gondolkodó és előretekintő közéleti emberek különös hangsúllyal vetik fel általános és szakmai klubok létrehozásának a szükségét, és fáradoznak is ilyen szervezésén. Eddig ez még nem sikerült, de az igény vaskosan érzékelhető. Mire vall ez? Arra, hogy a sokféle érdekeltség irányában széthúzott községben elemi igény van valamilyen autonóm helyi összetartozás megtestesítésére. Ilyenné válhat maga az állami közigazgatás is a tanácsi önkormányzat kifejlődésével, de ilyen szerepű társadalmi kötelékek szükségét is érzik. Eddig leginkább a fogyasztási szövetkezet intézményei töltenek be ilyen szerepet." Úgy gondolom, ez utóbbiban, a helyi vonzás erősítésében, a népességmegtartó erő növelésében juthat nagyobb szerephez a nagyközség kulturális életének Hamupipőkéje: a községi könyvtár. Gondolatok a könyvtárban A Magyar városok monográfiája című sorozat 6. köteteként 1929-ben jelent meg Barna János (a „Bőrember", ahogy József Attila is emlegette) szerkesztésében Makó és [a] Csanád-Torontál vármegyei községek című gyűjteményes kötet. A kiszombori fejezetet Mészáros Pál főjegyző és Schwarcz Rezső igazgatótanító írta. A 328. lapon olvasom: „A község kultúráját szolgálja a már 1878-ban alakult és 1882-ben jóváhagyott alapszabályokkal működő Gazdasági Olvasókör, mely 350—400 tagjának nemcsak szórakozását, de a gazdálkodásban való haladását is számos szaklapjával, majd 2000 kötetes könyvtárával, gazdasági gépeivel méltóan szolgálja." Más könyvtárról Kiss Mária Hortenzia, Kiss Andrásné apácalánya, József Attila játszótársa sem tud már emiitett, 1940-ben megjelent községtörténetében. Pedig ekkor, a Horthy-korszak negyedszázada alatt — és még utána is — Kiszombor a Csanád-Arad-Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék torontáli járásának székhelye volt. A fölszabadulás után is egy évtizedei kellett várni, míg a népkönyvtári mozgalom elérte Zombort, és 1954-ben megnyílt a községi könyvtár. Tevékenységéről egészen a legutóbbi időkig nem sokat tudunk. Tiszteletdíjasként 1970-ig Hegedűs Tibor tanár vezette, akkor vette át tőle Nagy-György Jánosné. A falu közepén, a Szegedi 109
