Péter László: Makói kis tükör. A Makói Múzeum Füzetei 47. (Makó, 1985)

A makói hagymatermesztés időszerű kérdései

ott felsoroltak közül azóta többet lebontottak vagy elrontottak, ez az összeállítás lesz a most folyó vizsgálat kiindulópontja is. Már Kovács Gyula is hangsúlyozta, de a mostani munka különös gonddal fogja kiemelni a népi műemlékek tudományos vizsgálatának és megőrzésének fontosságát. A helyi stílusú régi parasztházak nemcsak a paraszti élet történeti megismeréséhez, de a tájhoz alkalmazkodó, hagyományosan kialakult célszerű építészeti megoldásoknak, a népi építőművészet törvényszerűségeinek megismeréséhez is pótolhatatlan értékű adatokat nyújtanak. A műemlékvédelem nem a réginek mindenáron való megőrzése, nem maradi, reakciós szándék. Akadtak nemrég, akik el akarták bontani Makó legszebb épületének, a volt megyeházának oszlopos főhomlokzatát azzal, hogy „ilyet az urak csináltak ezelőtt". Ennek a túlzó álláspontnak adott megfelelő választ Sztálin elvtárs 1950-ben megjelent nyelvtudományi cikkében, gunyorosan írva a hasonlóan túlzó „trogloditákról". Ezek a forradalom győzelme után föl akarták szedni a vasutakat, mert ezek burzsoá jellegűek, s „hozzánk, marxistákhoz nem méltó használni őket". A troglodita barlanglakót jelent: a csúfnév is jól fejezi ezeknek a túlzóknak álláspontját, akik inkább barlangba húzódnának vissza, mintsem a burzsoázia által épített házakat használnák. Sztálin elvtárs ezzel szemben arra tanít, hogy a munkásosztálynak, a népnek birtokába kell vennie mindazt, amit az előző korszak alkotott, és eddig elzárt a néptől: tudományt, iskolát, kultúrát, múzeumot, kastélyt, mindent, ami értékes, ami szép. „A szépet — tanította Lenin is — meg kell őrizni és példának tekinteni, még akkor is, ha régi." A kulturális örökségről szóló lenini-sztálini tanítás értelmében végzik munkájukat a múzeumok és műemlékek ügyeivel foglalkozó tudományos dolgozók. Ennek a tanításnak alkalmazására kerül ismét sor Makó műemléki és városképi vizsgálatának megindulásával. Viharsarok, 1952. április 10, A makói hagymatermesztés időszerű kérdései Szocialista mezőgazdaságunk nemcsak az olyan újonnan meghonosított növényeket becsüli nagyra, mint a gyapot, a rizs vagy a gumipitypang, hanem egyre nagyobb gondot fordít a régebb óta termesztett különleges, minőségi terményekre, mint a szegedi paprika, a szentesi meggy vagy a makói hagyma. Ezek a sajátos gazdasági kultúrák az osztálytársadalmak idején is a dolgozó nép tudásának, termelési tapasztalatának, tehetségének és szorgalmának köszönhették eredményeiket, s ezek folytán váltak világhírűvé. A makói hagyma világhírét sem a tőkés exportőrök, hanem a makói hagymakertészek évszázados termesztői tudása következtében kialakult kiváló minőség teremtette meg. Népi demokráciánk agrárpolitikája egyre fokozódó figyelmet szentel ennek a különleges agrikultúrának, és hozzákezd a makói hagymakörzetben folyó hagymatermelés mennyiségének tervszerű növeléséhez és a makói hagymafajta minőségi nemesítéséhez. A makói hagyma kiválósága, jó íze, szép színe, tartóssága és több más jó tulajdonsága csaknem két évszázados népi nemesítés eredménye. Első biztos történeti adatunk már nagyarányú termelésről tanúskodik: 1788-ban Makó városának császári parancsra 60 000 fej vöröshagymát és ugyanannyi fokhagymát kellett szállítania a török ellen harcoló osztrák katonaság részére. Ettől az időtől kezdve fokozatosan nő a város hagymatermesztése, és kiszorítja az eleinte vele párhuzamosan ter6