Polner Zoltán: Éganyám, földanyám. Makó környéki ráolvasások és hiedelmek. A Makói Múzeum Füzetei 45. (Makó, 1985)

BEVEZETŐ

Az egykori Csanád vármegye területén az őslakosságon kívül a „szögedi nem­zet" kirajzásai éppúgy megtalálhatók, mint az áttelepült palócok vagy a felszabadu­lás után Csongrád megyében új otthont találó felvidékiek. Éppen ezért Makó és a körülötte bolygóként elhelyezkedő kisebb-nagyobb községek népi kultúrája igen változatos képet mutat. Szellemi kincseinek gazdasága azonban semmivel sem ma­rad el az ország más tájainak népi értékei mögött. Sőt, mivel e táj a kevésbé kutatott vidékek közé tartozik, minden híradás a fölfedezés erejével hathat a néprajz szak­emberei számára. Azonkívül lakóinak nemzeti önismeretét is gazdagítja. Bálint Sándor kutatásaiból tudjuk, hogy a szegedi nép gyökérzetéből való Fe­rencszállás, Földeák, Kiszombor, Klárafalva, Lele, Óföldeák népe. „Különösnek tetszik — írta Bálint Sándor —, hogy Makót ma is ama helyek közé soroljuk, ame­lyekhez Szeged népének vérségi köze van. A város legelső, középkori neve Velnök. Énnek emlékezetét őrzi az Alsóvároson máig virágzó Vőneki családnév. Majd ké­sőbb, a XIII. században vette a személynévi eredetű Makó nevet. Nyilvánvaló, hogy a szegedi és makai táj a középkorban összefüggő ö-ző népnyelvi egységet alkotott, amely a hódoltság, tovább a XVIII. század újjátelepítései következtében sem sza­kadt meg, de meglazult." Megállapításait azért is iránymutatónak kell tekintenem, mert adatközlőimtől nemcsak hiedelmeket gyűjtöttem, hanem archaikus népi imádságokat és Krisztus­legendákat is. A középkorba indázó apokrif népi imádságot pedig elsősorban a „szögedi nemzet" katolikus népe őrizte meg a legteljesebben. A Maros menti táj hie­delemvilága így szerves egységet alkot a szegedi nagytáj hiedelem világával, sőt en­nek meghatározó és munkáló része ma is. Nyelvjárásában pedig szinte egyeduralko­dó az ő-zés. A Makótól alig tíz kilométerre levő Apátfalvának, ennek a színtiszta katolikus falunak népnyelvét viszont a zárt ä uralja. A község a XVIII. században új betele­pültekkel gyarapodott. A Jászságból, Gömör, Heves, Hont és Nógrád vármegyék­ből érkeztek lakói, akik később a környező községekben is megtelepültek. A zárt é használata így Apátfalván és a környező községekben, Magyarcsanádon, Bökény­ben, Királyhegyesen, Kövegyen, Csanádpalotán és többnyire Nagylakon is föllelhe­tő. Hiedelemanyaga pedig több vonatkozásban elüt a Makótól délre és nyugatra fekvő községek hiedelmeitől. Ismeretes, hogy Magyarcsanádon román, szerb, Nagylakon, Pitvaroson szlo­vák ajkú lakosság is él. Ezek körében sem babonákat, sem imádságokat nem vettem hangszalagra. A Pitvaroson gyűjtött anyag zömében az egykori Komárom megye északi részé­3

Next

/
Oldalképek
Tartalom