Polner Zoltán: Éganyám, földanyám. Makó környéki ráolvasások és hiedelmek. A Makói Múzeum Füzetei 45. (Makó, 1985)

RÁOLVASÓK - Tehénrontás ellen

h) A tehénrontás ellen a karikagyűrűt a fejőnek a csűcsibe akasszák, és ráhúzzák a karikagyűrűt a bicskára, mer rúgós a tehén. A csűcsibe tétték, állították vagyis csukták, úgyhogy mégálljon a bicska. Azon vót rajta a gyűrű. Akkó fogtak égy ilyen birkabekecst, és akkó aztat fordítva a hátára tették, úgyhogy a szőre vót főfele. Azon fejték még a tehenet. Oszt akkó hát állt a tehén. Hogy oszt ennek mi tulajdonsága vót, én eztet nem tudom. (Asztalos P. Kálmánné, Csanádpalota.) i) Ezt az anyámtú hallottam. Azt hiszöm, hogy 1900-ba történt. Vöttek égy kis tehénkét, mer sokan vótunk. Mikó bevezették az istállóba, hát az annyira bőgött, hogy nem löhetött a tanyába mögmaradni. Erágta a ko

czorúfát, mög azt a kötelet, amivel oda vót kötve. És kiszabadult az istállóbul, de nem tudott a tanyábul elmönni, csak kerűgetött ott körű. Valami Juda ángyó vót a szomszédba. Ahhoz möntek el, mer az ilyen tudákos asszony vót, hogy gyüjjön, nézze mög, mi történt evvel a jószággal. Hát ez aszonta, hogyhát: Bálintné lelköm, sömmi, ez égy rontott jószág. És ez nem is lösz jobban addig, amíg nem ád neki kovász nélkül sütött kenyeret. Hogy azt hogy csinálták, nem tudom, mer az édösanyámtú hallottam, de szőröztek. Mikor mögötte a tehén a kovász nélküli kenyeret, tizenhárom napig mindig véres tejet adott. Mikor émút a tizenharmadik nap, akkor mögváltozott, és nagyon jó tejet adott. Tizenégy évig vót az édösapám tulajdonába, mindég áldott jószág vót. Ezt hallottam saját szüleimtül. (Simon Jánosné, Makó.) j) 1924-be történt. Az anyámék tehenet fejtek. Na kérőm szépen, búcsú előtti hétön vót tej, de nem jó. Úgyannyira nem vót az vérös, hogy léült. Létötte az anyám a fejőt, és léült a fenekire ujjnyi vastagon olyan gennyszerű valami. Na, ez így mönt majd két hétig. Hát csak bántotta az anyámat, hogy nem tud eleget tönni, másik oldalt a pénz bántotta, mondjuk úgy, ahogy van. Ajálták az én anyámnak, mer vót itt a faluba égy öreg bácsi, Kűvágó Jánosnak vagy Jóskának hítták, azt mondták az anyámnak, eredj el ahhoz, azt hívd el. Na, elmönt az anyám. Mikor elgyütt János bácsi, akkó kért konyhakötőt, kért piszkafát, szénvonyót, sütőlapátot mög mit tudom én, miket. Ezt mind körösztbe fektette az istállóajtóba, és akkor ű szentölt tömjénnel háromszó körűkerítötte az istállófélfát, küszöböt. Na, hogy mit csinált bent, ezt nem tudom. Kivezette azon a tehenet, mög bevezette háromszor. Aszonta az anyámnak, mer Marinak hívták az anyámat, na, Mari fiam, aszongy, most má röndbe van a tehén. Azt kérdözte az anyám, hogy mit kér érte. Semmit nem kérők, Mari fiam, csak abbul a tejbül adj, amit most fejsz, abbul adjá neköm. Igaz, hogy mikó hozzáfogott, azt kérdözte, hogy szeretné-é látni, ki rontotta mög a tehenet. Aszonta az anyám, nem, mer úgyis tudom, hogy kicsoda. Nem vagyok kíváncsi, mer ha begyün az udvarba, élve ki nem mén. Oszt ez az egész. (Nagy Jánosné, Maroslele.) 27