Tóth Ferenc: Erdei Ferenc szülőháza. A Makói Múzeum Füzetei 44. (Makó, 1985)
A makói társadalomtörténeti modell
tudott hatni, azok mindig megtartották a három lépést. Szabó Sándorban még meglett volna ugyan a hajlam az oldódásra, de Balogi Anna keménysége, sőt zsarnoksága ezt nem tette lehetővé, ugyanis ő a földhöz ragadt zsellérivadék szemléletében gazdább lett a gazdánál. Szabóéknál a nagy lakat, a karikára fűzött kulcscsomó Balogi Anna egyéniségéből folyt. A mostoha zsellérsors megtanította őt a meglévő javak féltésére. Jellemző rá az az epizód, amelyet Bakos Sándorné mondott róla: — A nagymama mindent féltett és zárt. A fát egy nyitott színben tartották, de volt egy lakójuk is, amikor a fölvágott fát rakták be a színbe, a nagymama súgta férjének, jó hangosan számold, hogy melyik sorba mennyi kerül, hogy hallja a lakó is. O nagyon zsugoriskodott. A makói társadalomtörténeti modell A négy család — az Erdeiek, a Lőrinczek, a Balogiak, a Szabók — sorsa is kifejezi, hogy a 19. századi Makó társadalma igen élesen polarizálódott. A rendkívül nagyarányú elszegényedett paraszti tömegekkel szemben csak egy szűk telkesgazda-réteg áll. A Balogi családnak, mind a hat nemzedéke zsellér. Van közöttük csősz, faltömő és cseléd. Nem isznak, józan magaviseletűek, mégsem képesek megkapaszkodni. Balogi József faltömő, aki mestersége magas fokát műveli, de a napóleoni háborúk és a nagy makói árvíz (1821) utáni hatalmas házépítési láz idején sem képes a család sanyarú helyzetén változtatni. A második és az ötödik nemzedék el is költözik a városból, a szerencse az új helyen sem szegődik melléjük. A Lőrincz család számára a telkes jobbágyi állapot csupán pünkösdi királyság. Ők is mindvégig nehezen élnek, de olyan mélyre mégsem süllyednek, mint a Balogiak. Mindegyiküknek van egy kis háza a református városrészben. Amikor mégis kilátástalanná válik helyzetük, ők is a városon kívül keresik boldogulásukat, de ott sem sikerrel. A makói társadalmi-gazdasági valóságban rejlő lehetőség megragadásának készsége egyedül Lőrincz Sárában fedezhető fel. Egész más pályát fut be a Szabó család. Szabó Mihály (IV.5.) az 1820-as években a telkes gazdák között a kevésbé jómódúak sorában foglal helyet, de rendkívül rátermetten gazdálkodik, takarékosan él és a szerencse is mellé szegődik. A reformkorban — amikor óriási méreteket ölt Makón a zselléresedés — neki hathatósan sikerül gazdaságát gyarapítania, egy évtized alatt közel két jobbágytelekre növeli birtokát. Ezt ugyan négy fia örökli, de a családnak végig sikerül középparaszti szintű tanyai társadalmi termelőszektorban maradnia. Ez az üzemforma sem rekedt meg feudális elmaradottságában. Amikor Erdei Ferenc megállapítja, hogy „a szántóföldi növénytermesztésben és állattenyésztésben a város tanyarendszerű gazdálkodása viszonylag magas színvonalat ér el, 3 6 ebben benne van a Szabó nagyapánál szerzett benyomása is. Az Erdei család gazdasági-társadalmi helyzetének alakulása rendkívül változatos képet mutat. Élnek vándorbotra kényszerített szegénységben, megelégedett jólét ben, majd ismét kilátástalan nyomorban és végül megint felívelt jómódban. Az első nemzedék (1. Erdei András) nagy reményekkel, nincstelen zsellérként érkezik Makóra, ebbe a török pusztítások következtében gyér lakosságú, de hatalmas kiterjedésű és termékeny határral rendelkező mezővárosba. A kedvező adottságokat szorgalma és rátermettsége alapján gyümölcsöztetni tudja: házat épít, szőlőt vásá3 6 Erdei F. 1969. 28. 288
