Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Nemzeti Színház — Az első szerződés
NEMZETI SZÍNHÁZ — AZ ELSŐ SZERZŐDÉS Amidőn Hollósy Kornélia 1846-ban Pestre érkezett s a pesti színházi viszonyok iránt érdeklődni kezdett, a Nemzeti Színház már nemcsak hazai, de külföldi viszonylatban is magas művészi színvonalon állott. Ez a körülmény méltán gondolkodóba ejthette Hollósyt afelől, vajon megmaradjon-e eredeti terve mellett, vagy engedjen családja és ismerősei unszolásának, s a Nemzeti Színháznál keressen elhelyezkedést. De talán még jobban befolyásolhatta, s elhatározásában ingadozóvá tette az az áldatlan viszony, amely egyrészt a dráma és az opera, illetve a két műfaj barátai, másrészt a színház két műfajában működő tagjai, végül pedig a tagok és a színház vezetősége között fennállott. A dráma védői Bajza Józseffel és Egressy Gáborral az élükön állandóan támadták az operának, mint önálló műfajnak a létjogosultságát. A színpad közös használata, az operai személyzet magasabb fizetése a két műfaj művészei között állandó súrlódásokra vezetett. Állandó volt a szembenállók hadakozása, amelynek zajától nemcsak a kávéházak és a társaságok, de az újságok is visszhangzottak. Lehetetlen még csak feltételezni is, hogy e zaj Hollósy Kornélia fülébe már korábban is el ne jutott volna. A viszály nem volt újkeletű. A magva már akkor elhintődött, amikor a Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-én történt megnyitása óta a drámai és az operai műfaj, sőt a népszínmű is ebben az egy intézetben nyert közös hajlékot. A megnyitást követő években az opera hamarosan fölénybe került a drámával szemben. Az operákat többnyire telt házak előtt játszották, míg a drámai előadásoknak olykor igen gyér volt a közönsége. A magyarázat egyszerű: a színházlátogató főurak jobban kedvelték az operát, mint a drámát, különben is igen jó és magasszínvonalú operai előadásokhoz szoktak a Pesti Német Színház előadásai révén, másrészt a polgárság nagyobb része németajkú volt, nem értette a magyar drámákat, de élvezte az operai előadásokat. S a közönséget valamivel be kellett hozni a színházba, s ez az opera, illetve kisebb számban a bécsi népszínmű volt. A dráma-opera „háború"-ban a dráma pártiak, élükön Bajza Józseffel és Egressy Gáborral a nemzeti drámát féltették a nemzetközi (idegen) operától. Az opera pártiak a színház létét és fennmaradását látták az operában, amely ugyan többe került, mint a dráma, de sokkal hosszabb ideig maradt színpadon. A drámát legfeljebb egyszer nézték meg, az operát többször is meghallgatták. Személyi ellentétek is kiélezték a helyzetet, különösen Schodelné és Egressy Gábor szembenállása. Schodelné, ekkor már európai hírű énekesnő, kivételes anyagai és személyi elbánásban részesült, Egressyt pedig művészi és személyi becsvágy fűtötte az elsőségért. 1845 elején Ráday Gedeon gróf vette át a színház vezetését Bartay Andrástól, aki ugyan fellendítette az operát, maga is zeneszerző lévén, de súlyos anyagi válság7
