Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)
Nemzeti Színház — A második szerződés
Nagyobb esemény csupán az 1855. november 12-i nagy hangverseny volt, amelyet a Nemzeti Múzeum nagytermében rendezett Kovács Endre, a Nemzeti Színház operai tagja és népszerű zeneszerző. A hangversenynek is legtöbb száma az ő szerzeménye volt. Hollósy „A rózsa" című dalát énekelte. A nagysikerű hangverseny jövedelmének egy részét a Nemzeti Múzeum parkjának fásítására ajánlották fel. 1856 elején a színház több operai újdonságra és balett bemutatóra készült, de legserényebben Meyerbeer: Észak csillaga című operájának előkészületei folytak, amelyet a bécsi bemutatóval egy időben kívántak Pesten is színre hozni. Január elején Hollósy és a Doppler fivérek Bécsbe utaztak, ahol Meyerbeer személyesen tanította be az Észak csillagát az ottani színházban. Hogy meghívásra, vagy saját elhatározásukból utaztak-e, ma már lehetetlen eldönteni. Tény azonban, hogy a dalműben van egy cavatina, amelyet a szerző fuvolakíséretre írt, s ezt Bécsben „elháríthatatlan okok miatt" csak gordonkakísérettel adták elő. Hollósy ezt a cavatinát a Doppler fivérek fuvolakíséretével énekelte el Meyerbeer előtt, aki — állítólag — azt mondta: Önöknél három varázsfuvola énekli azt, amit itt és Párizsban három fagott! 1856. január 31-én volt az Észak csillaga bemutatója, amelyre a színház igen nagy gonddal készült. Az egykori feljegyzések szerint pontosabb rendezést, fényesebb kiállítást, összevágóbb előadást addig még nem láttak. Sajnálatos volt, hogy a gyengélkedő zeneszerző Bécsből nem jöhetett el a bemutatóra. A fényes esten megjelent Albrecht főherceg-kormányzó és felesége. A Katalin cárnő szerepét éneklő Hollósy Kornélia minden eddigi sikerét felülmúlta, s világviszonylatban is az első énekesnők közé sorolták. A Hölgyfutár olyan nehéznek ítélte az operát, hogy a szerepekről csak a harmadik előadás után írt: „Hollósy Kornélia az Észak csillagának valódi csillaga, csattog, coloriroz, s utoljára a fuvolákkal oly sikerrel versenyez, hogy teljesen igazolja Meyerbeer finom bókját; a fuvola — cavatina, mely másutt elmarad, — nálunk az édes művésznő által az opera fénypontját képezi..." Az opera sikerére jellemző, hogy a bemutatót követő hat hét alatt kilencszer játszották, s azután is a színház műsordarabja maradt. Évi jutalomjátékai egyikéül 1856. március 10-én Hollósy is ezt az operát választotta. Bár minden előadáson se vége se hossza nem volt ünneplésének, a jutalomjáték alkalmából kapott ováció ezeket is felülmúlta. A művésznőt a sorozatos előadás annyira kifárasztotta, hogy szokásától eltérően nyári szabadságát korábban kezdte meg, és már április végén apja gertenyesi birtokára ment pihenni. Szabadsága után alig játszott egy hónapig, amikor fellépéseit ismét meg kellett szakítania. Ugyanis kisebbik fia, Ferenc fertőző betegségben, valószínűleg vörhenyben, megbetegedett. Hiábavaló volt házuk barátjának, Bókay János orvostanárnak minden tudása, hiába a gyengéden szerető és aggódó anya önfeláldozó ápolása, a kisfiú július 7-én meghalt. A mélyen lesújtott anya a temetés után ismét Gertenyesre utazott, s magával vitte nagyobb gyermekét, hogy a városban uralkodó járványtól megmentse. S mert hamarosan nem tért vissza, az a kósza hír terjedet el felőle, hogy végleg visszavonul a színpadtól, s nem is lép fel többé. Az aggódok csak akkor lélegeztek fel, amikor a színlap 1856. augusztus 2-ára ismét fellépését hirdette. A Lammermoori Luciában lépett a közönség elé. „Régen emlékszünk ilyen szívélyes fogadtatásra — írta a korabeli kritikus —. Szűnni nem akaró taps, mely nem a karzati claque, hanem a páholyok, zártszékek, a földszint nagyközönségének tetszésnyilvánítása volt." Az Észak csillaga 1856. szeptember 9-i előadását Liszt Ferenc is végig tapsolta. Ennek az operának szeptember 27-i előadása ismét Hollósy Kornélia jutalomjátéka volt. Az előadásról a lapok teljes elragadtatással írtak. „Meglehet, a képzelődés okozta, de nekünk úgy tetszett, hogy Hollósy Kornélia alig énekelt ily szépen valaha, mint most." 44
