Diósszilágyi Sámuel: Hollósy Kornélia élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 41. (Makó, 1985)

Külföldön

gatás céljából nem történt meg, s neve — annak ellenére, hogy nem lépett föl, megjelent a hangverseny plakátján. Hollósy levélben tárta föl helyzetét a Hölgyfutár szerkesztője előtt. Igaz, hogy „minden tekintetben rendkívüli hízelgő és kitüntető körülmények között" szólították fel a ,rácok özvegyeinek javára' adandó hangversenyen való részvételre, de ő a hangversenyen nem lépett fel, nevét tiltakozása ellenére nyomták a plakátra, mert ő először operában kívánt bemutatkozni, s az viszont a partner betegsége miatt elmaradt. Az is igaz, hogy Bécsben szerződéssel kínálták meg, nem kétezer, hanem 10 000 forintnyi évdíj mellett, de ezt nem fogadta el, mert „édes kötelességének ismerte volna inkább Nemzeti Színházunknál megmaradni, ha ezt körülményeivel össze tudta volna egyeztetni." E levél két kitétele igen figyelemre méltó. A hangversenyen való közreműködésre „minden tekintetben rendkívül hízelgő és kitüntető körülmények között szólították fel", továbbá: megmaradt volna a Nemzeti Színháznál, „ha ezt körülményeivel össze tudta volna egyeztetni." A finom fogalmazást az újságírók — sajnos — nem értették meg, sőt félremagyarázták. A hangversenyen való közreműködésre felszólították, tehát nem kérték fel. A felszólítás már-már parancsoló hatályú, s Hollósy idézett mondata arra utal, hogy igen magas állású, talán az udvarhoz közelálló, nagy befolyású egyéniség szólította fel a közreműködésre. Kitérni előle nem lehetett, hiszen a mérleg másik serpenyőjét nyomta elítélt fivére és a Lonovics családdal való rokonság. S ugyanez vonatkozhat a szerződésre is, amelyet bizonyára nem a kínált összeg miatt nem vállalt, ennyiért a Nemzetinél is énekelt volna, ha a körülményeivel össze tudta volna egyeztetni. Bizony, a pesti körülményei úgy alakultak, hogy a Nemzetitől — felsőbb helyről érkezett bizalmas tanácsra, ha ugyan nem utasításra — el kellett távoznia. A maga jószántából Itáliába utazott volna, de Bécsbe kellett jönnie. Az osztrák rendőrminisztérium részéről ez az eljárás — a külszín látszólagos megóvása — még a tapintatosabbak közé tartozott. Még a bécsi Wanderer című lap is megjegyzi, hogy „egyébiránt pedig igen fontos körülmények is idézhették elő az egész kellemetlen történetet". Hogy Hollósy kedvét nem szegték az ellene indított támadások, azzal magyarázható, hogy ő pontosan tudta, mi-miért történik, s azért viselte el fölényes nyugalommal, mert lelkiismerete tiszta volt, honleányi érzelmeihez nem férhetett kétség. De ezt csak ő és talán legszűkebb környezete tudta, s nem hozhatta nyilvánosságra. Fontosabb volt számára, hogy életben tudta fivérét és biztonságban vőlegényét és annak családját. Bemutatkozó fellépésére május 2-án került sor, amikor a Hoftheaterben Bellini Alvajáró című operájában Amina szerepét énekelte. Az előadáson Ferenc József is megjelent, ami a „felsőbb parancsra" vonatkozó következtetést is igazolja. Hollósy első fellépése a teljes siker jegyében zajlott le. „Eleinte kissé elfogult volt, — írta Bécsi levelében a már lehiggadt Frankenburg — de a dörgő tapsvihar s az ezerajkú .éljenek' csakhamar felbátorították, s úgy énekelt, mint egy angyal. Maga a császár is oly lelkesen tapsolt, amint csak lehetett." A bécsi lapok kivétel nélkül tág teret szenteltek a magyar énekesnő bécsi bemutatkozásának és részletesen foglalkoztak énekével, játékával, megjelenésével, s ha itt-ott jóindulatúan bírálják is hangterjedelmét vagy modorosságait, általában elismerik nagy tehetségét, finomságát, decens megjelenését; fejlődésének további lehetőségét és szép jövőt látnak a még mindig nagyon fiatal művésznőben. Ha Hollósy első szereplése nem bűvölte is el túlzottan a bécsieket, a fogadtatás jóindulatú, kedvező és biztató volt, ugy-annyira, hogy szívesen és örömmel gondolt és készült a további föllépésekre. Második föllépését május 5-re tűzték ki, ismét 29