Köpeczi Béla: Erdei Ferenc, a politikai gondolkodó. A Makói Múzeum Füzetei 39. (Makó, 1985)
Erdei Ferencről azt szokták mondani, hogy tudós és politikus. Én azt szeretném állítani, hogy politikai gondolkodó, mégpedig olyan politikai gondolkodó, aki nem elégszik meg elméletek kidolgozásával, hanem részt vesz a gyakorlati politikai munkában is. Ez a kettősség önmagában hordja a konfliktus lehetőségét. Az a politikai gondolkodó, aki csak az elmélet terén marad, azzal vigasztalódhat, hogy nézeteivel hatni tudott — ha nem is korára —, legalább az utókorra. Tegyük hozzá: nem minden politikus egyben politikai gondolkodó is, sokan csak alkalmazói a politikai programoknak. Az ő esetükben is természetesen fennáll a konfliktus program és valóság között, de ez a konfliktus nem kerül elméleti szintre. A politikai gondolkodó — aki egyben politikus — nemcsak a politikai gyakorlat számára szerez tapasztalatokat, hanem elméleti következtetést von le tapasztalataiból. Magyarországon kevés ilyen, a politikában is részt vevő politikai gondolkodóval találkozunk, és ezek közül is egészen rendkívüli Erdei Ferenc. Minden alkotó ember gondolatainak megismerése csak úgy lehetséges, ha megvizsgáljuk azt az eszmei forrásvidéket, amelyről jött. Erdei Ferenc a Horthy-Magyarország világában nőtt fel, és éppen ezért először arról kell beszélnünk, hogy mi volt az uralkodó ideológia ebben a korban. Megbukott a Tanácsköztársaság, a trianoni békeszerződéssel összezsugorodott az ország. A Tanácsköztársaság bukása azt jelezte, hogy a radikális társadalmi haladás lehetőségei elzárultak a magyar nép előtt. Fennmaradt kisebb javításokkal a feudális maradványokkal terhelt kapitalista Magyarország, amelynek uralkodó osztálya a nagy félelem hatására elzárkózott a társadalmi reformoktól és a polgári demokráciát csak az osztályérdekek által megszabott keretek között volt hajlandó gyakorolni, gondosan törekedve arra, hogy korlátozzon minden olyan mozgalmat, amely igazi változásokra törekszik. A trianoni békeszerződés nemcsak a nemzeti érzelmeket sértette, hanem az érdekeket is, hiszen a megkisebbedett Magyarország gazdaságilag kedvezőtlen helyzetbe került. Emellett a francia kezdeményezésre létrejött kisantant egyszerre akarta a Szovjetunió elleni cordon sanitaire és a területi revíziót követelő közép-európai országok ellen a gát szerepét játszani, s ez növelte az elszigeteltség érzését. A magyar uralkodó osztály ezt a helyzetet kihasználva a nacionalizmus ideológiáját hirdette meg, nagyon is anakronisztikus módon, visszaidézve a középkori Magyarország képét, az úgynevezett szentistváni állameszmét egy olyan világban, amikor már kifejlődtek a modern nemzetek. Ez az ideológia ugyanakkor valamiféle magyar fölényt akart érvényesíteni a Duna-medencében, amelynek sem gazdasági, sem más: katonai, külpolitikai támasza nem volt. Hatása mégis jelentősnek tekinthető, hiszen tényleges érdekekre és érzékenységre tudott 3
