Köpeczi Béla: Erdei Ferenc, a politikai gondolkodó. A Makói Múzeum Füzetei 39. (Makó, 1985)

reagálni, mégha ábrándokat is kergetett. Az uralkodó osztály az egész politikai és kulturális apparátust felhasználta ennek az ideológiának a terjesztésére és e tekintetben élvezhette az egyházak támogatását is, amelyek maguk is védték a fennálló társadalmi rendet, mint a kereszténység támaszát. Ebben a légkörben nem volt könnyű ellenzékinek lenni Magyarországon. A kommunistákat üldözte, illegalitásba szorította a fehérterror, és a marxizmust nemcsak az uralkodó osztály, de az értelmiség is igyekezett lejáratni. Az illegális kommunista párt ilyen körülmények között nem játszhatott széles körű politikai-ideológiai szerepet, a Tanácsköztársaság emléke azonban élt a parasztság és a munkásosztály egy részében és az értelmiség szűk körében. A szociáldemokrácia megalkudott a Horthy-rendszerrel, de progresszív szerepet játszott a munkásság érdekvédelmében és művelődésében. A parasztság egyes rétegeinek érdekeit képviselő pártok és csoportosulások a földreformért és általában a gazdasági-kulturális felemelkedésért küzdöttek, de magát a kapitalista rendet nem vonták kétségbe. Erdei Ferenc Makón, a hagymások között a parasztság világával ismerkedett meg, magát mindig ama parasztság képviselőjének tartotta, amely politikailag a függetlenségi hagyományhoz kapcsolódott, de megismerkedett a munkásmozgalommal is. A kettő összekapcsolódása nagyon fontos Erdei eszmei indítása szempontjából, s meghatározza választását. Érdekes azonban megfigyelni, hogy Erdei Ferencnél hogyan alakult ki a hagyományokra támaszkodva, de az egyetemi tanulmányok és a külföldi tapasztalatok alapján is a sajátos, személyes világnézet. 1935/36-ban írt leveleiben ingadozik abban a kérdésben, hogy mit kell tennie, az egyéni sorsot kell-e előtérbe állítania, vagy a közösséget szolgálni? Végül is, ahogy egyik megfogalmazása mondja: a paraszti világ lehetőségét ragadta meg, azt a lehetőséget, ami ,,egy öntudatos közösségi sorsot kifejező és szolgáló élet kialakulásához kellett".

1 Mindjárt kezdettől fogva világossá vált számára az is, hogy nem elég csak lázadni a közösség érdekében, társadalmat kell formálni. „Általlátni a dolgokat, hűséggel vállalni törvényeit és rájuk építeni, amit ember építhet"

2 — így fogalmazza meg 1936 januárjában a maga programját. A felkészüléshez a szakma megtanulásán túlmenőleg — a szakma a közgazdaságot és a szociológiát jelenti — az is hozzátartozik, hogy tájékozódik a korabeli magyar és külföldi politikai gondolkodásban. Ez a tájékozódás külföldön vagy a polgári demokrácia irányzataira, vagy a fasizmusra hívhatja fel a figyelmet, amely az ő németországi látogatásának idején már nem egyszerűen csak ideológia, hanem gyakorlati politika. A polgárság eszmevilága őt kevéssé foglalkoztatja, még ha értékeli is a nyugati országok fejlődését és a polgári demokráciát, nem látja, hogy miképp oldhatja meg a magyar társadalom nagy kérdéseit. A fasizmussal, amelyet közvetlenül megismert Németországban, a legélesebben szemben állt, irracionalizmusra és szociális demagógiája miatt. Ez nagy dolog, mert a nemzeti szocializmus Magyarországon is hatott, még az ellenzéki irányzatok is rokonszenveztek egyes gondolataival. Érdekes megemlíteni, hogy éppen Németországban ismerkedik meg alaposabban a marxizmussal, és különösen Lenin munkásságával, akinek nem pusztán elméletét értékeli nagyra, hanem a realitások iránti érzékét és főleg agrárpolitikáját. Leninről egyik levelében ezt írja: „Lenin zseni és orosz, aki jelfogott min4