Eperjesy Kálmán: Írások a régi Makóról. A Makói Múzeum Füzetei 36. (Makó, 1984)

Utószó (Péter László)

Békés, Fejér, Győr, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Somogy, Sopron, Tolna, Vas, Veszprém megyeit közzé is tette. Szolgálta a helytörténeti kutatást módszertani tanulmányaival is. Ilyen a Történelemtudomány és történelemtanítás (1934), a Várostörténet utca nevekben (1937), A helynév a várostörténetben (1956) és a Csongrád megye helytörténeti kutatásának feladatai (1955). 3 Az a munkája, amelyet az olvasó most hasonmásban a kezében tart, mint előszavából kiderül, a Makói Friss Újság hasábjain megjelent cikkek különnyomataiból állott össze. Ez magyarázza sajátos formáját, az újsághasáb keskenységéből és a könyvalaknak a különbségéből adódó széles lapszélt, a forrásjelölések elnagyolását, a helyesírási és nyomdai hibákat. Mindezek az alaki sajátságok azonban semmit sem vonnak le a mü tartalmi értékéből: ezek az írások — Reizner János várostörténete (1892) után — az elsők, amelyek eredeti forráskutatáson alapulva Makó történetének eladdig homályban maradt mozzanatait tárták föl egyszerre tudományos igénnyel és népszerű olvasmányként. Eperjessy nemcsak a bécsi hadilevéltárat, hanem a makói püspöki levéltárat is átbúvárolta, és belőlük pompás történelmi miniatűröket alkotott, amelyeknek sorozata így, kötetben kiadva, maga is forrásművé vált. Alighanem ez a könyvecske ihlette Kelemen Ferencet, hogy ő meg a városi levéltárat bújja, és hasonló kis írásokban további epizódokat örökítsen meg a város múltjából (A régi Makó cserepei, 1933). Eperjessy könyve elsősorban az igazgatástörténet ismeretlen részleteit hozta fölszínre. Írásainak java a 18—19. századi makói városi tanács szervezetével és munkájával, a különféle helyi intézmények múltjával foglalkozik. A zsidóság történetét kevéssel utóbb a tudós rabbi, Kecskeméti Ármin részletesebben is földolgozta (1929); a hagymatermesztés történetéhez pedig azóta sok új adalék sorjázott (pl. Tóth Ferenc 1969-ben megjelent dolgozatában), de Eperjessy közlései a hagymatermesztés kialakulásáról és első levéltári tükröződéséről változatlanul érvényesek. Ő mutatta ki a régi térképek segítségével, hogy a korábbi, a Maros áradásaitól kipusztult és fölhagyott, egyébként sem versenyképes minőségű bort adó szőlők helyén a 18. század végén kezdett a zöldség-, elsősorban a hagymatermesztés kibontakozni. A jelentősebb termelés első hiteles adata 1788-ból való: a hadsereg számára 60 000 fej vörös- és ugyanennyi fokhagymát követeltek (46). Eperjessy találta meg és közölte itt az első hagymások névsorát: a legelsőket az ószentlorinci szőlőkben 1818. július 10-én írták össze; 39 itteni gazda közül csak 4 nem termelt hagymát (54). Itt és Verébhegyben, Kákásban, Újszentlőrincen kezdődött a század fplyamán híressé ett makó hagyma termesztése. 4 Eperjessy tanulmányaiból fény derül azokra a harcokra is, amelyeket a város népe a csanádi püspökök ellen folytatott, mióta Nádasdy László szívós erőfeszítéseinek eredményeképpen utódának, Stanislavich Miklósnak Mária Teréziától sikerült 1746. február 6-án adománylevelet kicsikarnia Makó földesúri jogaira, s így a korábban szabad mezőváros jobbágysorba süllyedt. E mű első ismertetője, IrmédiMolnár László már 1930-ban észrevette: „Azokból a nagy küzdelmekből, melyek a megélhetés biztosítása, a többször elpusztult város lakosságának újbóli elhelyezkedése és a régi jogok visszaszerzése körül folytak, a tisztán történeti szempontoktól eltekintve is számos speciális jellemvonása rögződött le Makó népének." Erdei 53