Eperjesy Kálmán: Írások a régi Makóról. A Makói Múzeum Füzetei 36. (Makó, 1984)

Írások a régi Makóról (Eperjesy Kálmán)

118 elöljáróság működésében nagyobbvisszaéléseket nem tapasztallak, de szükségesnek tartották a jövőben a tanács megfelelőbb ellenőrzését. Kétségtelen, hogy nem mindegyik elöljáró állott hivatása magaslatán, ami az ellenzéknek természetesen tápot adott a jogos kritikára, de az alaptalan gyanúsításokra is. A lakosság körében egyik másik tekintélyesebbpolgár körül klikkek alakultak, amelyek a városi politikában érvényesíteni igyekeztek befolyásukat. A tanács tagjai szolidárisak voltak, rokonság és érdekközösség fűzte őket egymáshoz. A hatalom birtokának élvezetében magánérdekeiket is eredményesebben szolgálhatták. Természetes, hogy az ellenzék ezt nem nézte jó szemmel és mindent elkövetett a halalom megszerzésére. Viszont az elöljárók nehéz helyzetben, voltak, mert csak bizonyos csoportnak köszönvén hivatalukat, le voltak kötelezve támogatóik iránt, akik elsősorban az adókivetésnél különleges 119 elbánást követellek, ami azután maga ulán vonta a lakosság egy részének rosszalását és gyanúsításait. A vihar lassanként elült, népszerűbb elöljárók és közös érdekek megszüntették a fennálló ellentéleket. Fonlosabb feladatok, közös érdekek és közös veszélyek elfeledtették az apró nézeteltéréseket, a siker érdekében szükség is volt a lakosság egyetértésére. A tanács igyekezett ezentúl a jogos igényeket kielégíteni, az ellenzéki kritika soha sem szűnt meg, de megfelelő keretek közt és csak egyes személyek ellen irányult. A földesúrnak is gondja volt rá, hogy a nyugtalanokat megfékezze és az elöljárók tekintélyét megőrizze. Jelentősebb panasz még 1815-ben merült fel, amidőn Apjok János, öreg Raffai Ferenc és társaik kérésére elrendelik a számadások felülvizsgálását. A vizsgálaton a nép két megbízottja is jelen volt. Ez alkalommal Tóth István volt másodbíró két évi szám120 adása egy részének megvizsgálása oly nagy zajjal ment végbe, hogy annak folytatását az úri székhez kellett utalni. Remetei Kőszeghy János prefektus az elöljáróság javaslatára olyan embereket jelöl a bizottságba, akik fedhetetlen életük, megbízhatóságuk és a város ügyeinek intézésében való tapasztalatuk révén garanciát nyújtanak arra, hogy méltatlanság vagy rágalmazás sem a számadásokat. sem az előljáró bírákat nem fogja érni: „Sőt az olyanok, kik illetlenségre fakadnának, érdemek szerint meg is büntettetnek, intetnek azért az esedezők, hogy magokat csendességben tartoztassák, nehogy vakmerőségek miatt, mint közcsendet felbonlók, maguknak löbbet ártsanak, mint talán a nyugodalmat óhajtó lakostársaiknak használhatnának . . . mondja a prefektus. A közcsend, nyugalom és béke megszilárdulásának jele, hogy két évtized múlva az ellenzék nem gondolt erélyesebb akcióra, bizonyára az 121 elöljáróság sem adott okot súlyosabb panaszra, a földesúr képviselőjének pedig gondja volt rá, hogy a fölmerülő ellentéteket elsimítsa. 34