Eperjesy Kálmán: Írások a régi Makóról. A Makói Múzeum Füzetei 36. (Makó, 1984)
Írások a régi Makóról (Eperjesy Kálmán)
74 tehet mást a földesúri akarat végrehajtásánál. Szerencse, hogy a jószágkormányzók sohasem akadályozták a város fejlődését, köztük és a tanács között csak hatásköri nézeteltérés forgott fenn. A városi tanács hatásköre kiterjedt a város egész lakosságára kivéve a zsidókat, akiknek egymás közt felmerült ügyeit a zsidóbíró intézte, A zsidók és keresztények közti ügyek azonban már nem tartoztak a zsidóbíró hatáskörébe. A városi terheket az úrbéri tartozások kivételével a helybeli birtokos nemesség is tartozott viselni. Azok a nemesek azonban, akik nemességüket nem igazolták, nem estek különleges elbirálás alá. A beköltöző iparosok között sok armalista nemes volt, akik nemesi jogaikkal csak akkor kezdenek élni. midőn megvagyonosodtak és a város területén ingatlanokat szereztek. A városi tanács működési körét megismerhetjük a városi levéltárban és a püspöki irattárban az 1781-iki 75 tűzvész után fenmaradt tanécsülési jegyzőkönyvekből és más iratokból, melyekből kitűnik, hogy az egyszerű emberekből álló testületnek nehéz időkben nem egyszer erejét meghaladó feladattal kellett megküzdeni. Legelső teendője volt az évenként esedékes úrbéri tartozás kiróvása és behajtása. Az úrbéri tartozást a szerződések értelmében pénzben, természetben és robotban kellett megfizetni. A szerződésben foglaltak pontos teljesítéseért a tanács vállalta a felelősségei. Az úrbéri váltság mellett külön terhet jelentettek a többi adók, amelyek közt legsúlyosabb volt a katonaság beszállásolása és élelmezése. Háború esetén újoncok kiállítása, felszerelése, a hadsereg részére pedig munkaerő, fogatok, gabona és takarmány szolgáltatása. A tanács látja el a közigazgatást, gondoskodik a rend fenntartáséról, árvíz és tűzesetek elhárításáról. Az egyszerűnek látszó közigazgatás a mindenünnen beözönlő idegen elc76 mek és a külterülettel való nehéz érintkezés miatt nem tartozott a könnyű feladatok közé. A benépesülés első korszakában fokozott gonddal kellett az idegeneket ellenőrizni és vigyázni arra. hogy a jóravaló munkás polgárokkal együtt nem kívánatos elemek „tolvajok, betyárok és lókötők" be ne férkőzzenek a városba. A letelepülési engedélyt a tanács javaslata alapján a földesúr adta meg. A bírák nagy körültekintéssel vizsgálják meg a kérvényeket és csak azokét terjesztik a földesúr elé, akiknek letelepülése józan életüknél fogva is kívánatos, anyagi erejük pedig garanciát nyújt a városi terhek viselésére. Rovottmultúak, földhözragadtak kérését visszautasítják, csupán az obsitos katonákkal szemben tesznek kivételt. Az engedély megadásánál katonai szempontok is közrejátszanak, az új házhelyet nyelőket arra kötelezik, hogy olyan házat építsenek, amelyben szükség «setén legalább egy katonát el lehet 77 szállásolni. A tűzre — amint már rámutattunk — a toronyőr és utcakapitányok vigyáztak. Az árvíz elleni védekezést, töltések, sarkantyúk építését és karbantartását a töllésbíró intézte. Külön feladat volt az útak, hídak és városi épületek karbantartása. A városi építkezésekre a téglamestereknek minden 100 téglából 10-et kellett beszolgáltatni. A városnak nem volt állandó mérnöke. Mérnökök csak földfelmérés idején jártak Makón — nem szólva itt Csanádvérmegye és a püspöki uradalom érdemes földmérőiről — akadt azonban a tanácsban olyan esküdt, aki az építkezési hibákat ellen tudta őrizni. Ilyen volt 1792-ben Csorba Mihály, aki inspekciója alkalmával a következő szabálytalanságokat jelentette: „Szűcs János a parochiélis ház mellett nagy és mély árkot ásatott, azt még most tavasszal betöltse és arra hidat csináljon. — Szakmáry Ilona a nádfalat killyebb tette, azt a
