Laczó Katalin: Vén Emil élete és művészete. A Makói Múzeum Füzetei 35. (Makó, 1984)

A fővárosban

több figyelemre méltó portréábrázolást találunk: Vén Emil portréja, Domanovszky Endre Tanulmányfeje...Medgyessy Ferenc Móricz Zsigmondja portréművészetünk magas színvonalának értékes bizonyítékai" 8 9. „Lázas szemű, lobogó Bartók-portréja" több kiállításon is szerepelt 9 0, s a Bartók-képért a Munkácsy-díj első' kiosztásakor (1950) Őt is jutalmazták. A Bartók-kép után egész sor művészportré következett. Kodály képét 1951-ben állította ki a II. Magyar Képzőművészeti Kiállításon 9 1, a korábban festett Juhász Gyulát „Az Alföld a festészetben" című kiállításon mutatta be 9 2. 1954-ben az Ernst Múzeumban öt művésztársával együtt részt vett egy csoport­kiállításon 9 3. A kritika elsősorban gazdag, színes, lírai hangulatú tájképeit dicsérte. Önálló kiállításra 1959-ben került ismét sor. A Csók Galériában mutatkozott be. Az Esti Hírlap kritikusa már hónapokkal előtte hírt adott arról, hogy a művész önálló kiállítás rendezésére készül 9 4. A katalógus előszavát Genthon István írta. Eredetiségét hangsúlyozta. „Legszebb a művészetében, hogy tökéletesen tudatos és rendező jellegű" — írta a bevezetőben 9 5. A portrék közül a legszebbek Lyka Károly és Dutka Ákos arcképe, az édesanyjáról és a feleségéről festettek voltak 9 6. A kiállítás­nak gazdag sajtóvisszhangja volt 9 7. Az ötvenes években új színmegoldásokkal kísérletezett. Fehér korszaknak nevezhető ez az időszak, mert a fehér szín játszotta a főszerepet benne. A fehér mellé általában egy-egy színt adott ezeken a képeken. Genthon István szerint elragadó fehér korszak ez a valőrök leheletnyi finomságával 9 8. Zolnay László is kiemelte a fehér kor­szak sajátosságait: „Különös hatású vásznak sorát látjuk ,amelyben... a legnehezebb feladatokkal birkózik: azonos színek tónusaival valósítja meg mindig nagyon kont­rasztos kompozícióit. A festői realizmus talajáról soha le nem lépő művészetét ez időben egy különös festői álomvilágba menti át; ő maga piktúrája fehér korszakának nevezi ezt. Fehér, fehér-kék színek, inkább fények fagyába burkolja — mozgásoknak és árnyékoknak dialektikájában megkomponált — alakjait. Ebből a ködbe süllyesz­tett fény világból azonban törhetetlen erővel áradnak ki felrajzó színei: magának a művésznek törhetetlen optimizmusa. Karneválja, ez a festészetté olvadott muzsika... a legjellemzőbb példa erre" 9 9. Frank János pedig így írt a fehér korszakról: ..A fehér festéknek mindenütt főszerep jut, a fehér mellett a hideg kék is kap jogokat. Az alföldi képeken érezhető szubtilis ecsetsuhanás után újra elnehezül a festékfelrakás. Merész 8 9 Szegi Pál: A műfajok gazdagsága. Szabad Művészet, 1950. 235. p. 9 0 Gách: Az új magyar képzőművészet seregszemléje 1950. aug. 21. 9 1 Kis Újság, 1951. okt. 19. 9 2 Az Alföld a festészetben. A Magyar Nemzeti Galéria és a Műcsarnok rendezésében. Bp. 1959. Katalógus. Bsvezető: Bényi László. 9 3 Hat művész kiállítása az Ernst Múzeumban. 1954. április. A katalógus ismerteti Vén Emil eddigi pályáját is. 9 4 Pesold Ferenc: Művészek műhelyében. Esti Hírlap, 1959. júl. 30. 9 5 Genthon István bevezetője a művész 1959-es kiállításának katalógusában. 9 6 Lyka Károly portréját a 40-es években készítette. Visszaemlékezése szerint Lyka Károly másfél órát ült modellt. 9 7 Cs. M.: Esti Hírlap. 1959. okt. 22. Havas: Három kiállítás. Népszava, 1959. nov. 1. Péter Imre: Vén Emil. Jegyzetek kiállításokról. Népszava. 1959. nov. 3. Itt idézünk Kohán György Vén Emilhez írt leveléből. A levél ugyan dátum nélküli, de a legvalószínűbb az, hogy az 1959-es kiállítás alkalmával írta. „Felutazásom fő oka volt, hogy láthassam kiállításodat. Gyönyörű. Végtelenül jól esik ez az igaz-komoly reveláció — Párizsban is kalapot emelnének — végtelenül egyszerű és rend­kívül bonyolult — a faktúráját illetően annyira, hogy lemásolni Te sem tudnád egyik képedet sem. Nagyon izgalmas. Boldogsággal tölt el, hogy látom — mert igaz piktúra és Te jóbarátom voltál és vagy...". 9 8 Genthon István bevezetője a művész 1959-es kiállításának katalógusában. 9 9 Zolnay László: i. m. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom