Juhász Gyula: Emlékülés. A Makói Múzeum Füzetei 32. (Makó, 1984)

egységesült, kitágult világba, a század versenyébe. S ezt még jobban aláhúzta a maga kisnép volta; az innen eredő, fokozottabban érzett fenyegetettség. Felnőhettek itt olyan érvek, gondolatok, melyek az elmaradott, szélekre szorult, gyarmati, félgyarmati népekéivel voltak rokonok. Létrejöhetett ... egy gyarmati, volt gyarmati országok gondolkodásához sokban hasonló antiimperialista — kvázi-antiimperialista — értelmiségi beállítottság... Egy nemcsak Európára néző, de Kelet-Európát s főleg „a harmadik világot" is figyelembe vevő, analogikus-tipológiai összehasonlító irodalomtörténeti kutatás tudja majd csupán maradéktalanul felszínre hozni azt, amit azonban már egy futó, érintőleges összevetés nyomán is jelezni lehet, azt tudniillik, mennyi itt az eltérő történeti múltból s különbségekből eredő, nem elhanyagolható különbségek mellett s ellenére is a közös antiimperialista indulatokból eredő egyezés." (Kortárs, 1982. 1141. p.) Az ilyesfajta indítékú ideológiákban két pólus iránti vonzalom van jelen. A forradalmi erők vonzásában él, de a forradalmakkal szembefordítható nacionalizmus is folyvást fertőzheti. „Igaz, — idézzük megint Király István akadémikust — az elnyomás elleni tiltakozás, a tiltakozó szabadságharcos hazaszeretet önmagában még nem szükségszerűen haladó jellegű. Sőt, bizonyos történelmi körülmények közt ... az ellenforradalmi reakció eszköze is lehet. De elsősorban mégsem ez a törvényszerű benne. Ellenkezőleg — mint Simon Bolivártól, Konsztantinosz Rigasztól, Kosciuskótól kezdve Mazzinin, Balcescun, Boteven vagy Jose Martin át Szun Jat-szenig, Nehruig, Lumumbáig, Che Guevaráig számtalan példa tanúskodik róla — a haladó gondolatokra lesz inkább fogékonnyá az ily típusú érzés. S így volt ez magyar viszonylatban is." (Hazafiság és forradalmiság, 209. p.) E rétegek körében ambivalens gondolati elemek élnek egymás mellett, vagy képesek — különös érzelmi töltettel telítve — a társadalmi hatásokra reagálva rövid idő alatt ellenkező előjelű folyamatokká átfordulni. Juhász Gyula például 1914-ben a menetszázadok indulóit hallgatja, „a muszkák elleni háborúban" 1849 bosszújának lehetőségét véli felismerni. De aztán, ahogy jönnek a háborús hírek, a borzalmak megállj-t parancsolnak nacionalizmusának. A makói gimnázium 1914/15-ös tanévi közös értesítőjében közreadott programértekezése jól mutatja a háborús lelkesedés s az ebből való kiábrándulás együttes jegyeit. Semmiképpen sem kívánom én tehát ezt a most már árnyaltabb vagy éppen az ellentmondásokkal barázdált Juhász Gyula-i arcélt retusálni vagy kisimítani. De a hiteles portrét úgy kell megrajzolnunk, hogy azt ne színezze át valamiféle doktrinerség; látszólag precíz, valójában nagyon is pontatlan mérés eredménye ne zavarja, így például mindenképpen szólanunk kell a nacionalizmusnak Juhász Gyulára gyakorolt hatásáról, arról, hogy a háborús években publicisztikájában maga is hordozójává vagy éppen propagátorává válik a tradicionális magyar nacionalizmusnak. De föl kell ismernünk azt is, hogy már 1907-től, nagy történelmi fordulatoktól szabdalt, viharokkal teljes esztendőkben lírájában mily következetesen jelen van egyfajta keleteurópaiság. Verseiben meleg otthonra lelnek a köröttünk élő népek. így például 1907-ben született a Florica című verse: Tiszafehéregyháza. Kis falu, Oláhok fészke. És a közepén zsupfödte házban egy szép lány, szegény meghalt az éjjel. Minden szomorú. 11