Juhász Gyula: Emlékülés. A Makói Múzeum Füzetei 32. (Makó, 1984)

Minden este fáradt baktatással Elvonulnak az ablakom előtt, Feketén és fehéren kocognak. És nem látnak soha engem ők. (Tehenek, 1926) A második szakasz csak az öntudatlan állati létet jellemzi: e méla tehenek nem tudják, hogy az égen felhó', fölöttük csillagok járnak; a kéményfüst is oda kanyarog. „Nem tudják, hogy nyílnak azakácok" — hogyebbó'l a versbó'l se hiányozzék az Alföldet oly jellemző jövevény fa, a legplebejusabb valamennyi közt. Az utolsó versszak még hangszínével, hangutánzásával is az Árvaságom utolsó strófájának párja: Minden este jönnek nagy csapatban, A szemükben egy bánat borong, S ami bennük elmondatlanul fáj, Monoton zokogja a kolomp. Négy évvel előbb, az Árvaságom utolsó előtti sorában ez így hangzott: S kolompja oly mélyen borongva bongott Az o hangok mély, komor egyhangúsága adja vissza a kolomp szavát. A kolomp maga is hangutánzó eredetű; elvonás a hangfestő kolompol igéből. 7 Makói jellegzetesség volt egykor a lalicska. Még negyed százada is; azután a kerékpár kezdte fölöslegessé tenni; ma pedig már az utánfutó vagy a kisteherautó tölti be szerepét. Több volt mint teherhordó eszköz: Makón majdhogynem közlekedési jármű. „A belterjes kultúra első fecskéje" — jellemezte tömören Erdei Ferenc a Futóhomok-ba.r\, szülőfalum, Jánoshalma leírásában. Ott a szőlő- és gyümölcstermelés, Makón a hagyma teremtette meg ezt a jellegzetes eszközt. (A jánoshalmi saráglyás talicska, ún. tragacs; a makai: ládás talicska. Az utóbbi a gyerekkocsi funkciójára is alkalmatos volt.) Erdei írta: a kertkultúra igényei szerint keletkezett eszköz céljáról és értelméről a központi rendelkezések mit sem tudtak, és a járdáról a kocsiútra parancsolták. Tóth Ferenc megírta „a makói talicskapörök" történetét (1971); tőle tudjuk, hogy 1872 óta hányszor támadt violencia a talicska miatt a rendőrség meg a hagymások közt. Híre — Tettamanti Béla révén — még Déry Tiborhoz is eljutott; bele is írta Felelet című regényébe. Juhász Gyula is fölismerte a talicska e sajátságos helyi jellegét, ezért is szőtte versébe. A talicska szót egyetlen egyszer írta le Vidéki rejtekben (először Rádió, másodszor Rejtek ölén) című versében. Korábban azt hittem, Diósszilágyi Sámuel házában született a vers vagy legalábbis az élménye, mert neki volt először Makón rádiója. Espersit naplójából tudjuk, hogy 1925. október 25-én hallgattak Juhász Gyulával együtt először rádiót Diósszilágyiéknál. Ám a vers környezetrajza félreérthetetlenül Espersit szobájának már megismert részleteit rögzíti; úgy látszik tehát, egy év múlva, 1926 végén már neki is volt rádiója, s most ez hallgatta a költő: 25