Nagy Júlia: A makói tanyai iskolák története. A Makói Múzeum Füzetei 31. (Makó, 1983)
A MAKÓI TANYAVILÁG ÉS ISKOLÁI 1867 ELŐTT - Az első iskolák kudarca, majd újabbak létesítése
Az első iskolák kudarca, majd újabbak létesítése A református egyház vezetősége a város elöljáróságához 1858. január 2-án írt levelében kíjelenetette, hogy a tanyai iskolák létesítésével és a tanítók fizetésével kapcsolatban ragaszkodik a kormány intézkedéséhez, mely szerint a községek kötelesek az iskolákat fenntartani. Az egyház csak segéllyel járul a költségekhez. Ezzel az iskolák üzemeltetését véglegesen a városra akarták áthárítani. Szociálpolitikai elképzeléseit is leírta, mely a tandíjfizetésre vonatkozott, miszerint nagy jótétemény lenne, ha nem kellene a szegény tanyásoknak azt fizetni. A leírtakat május 29-én a városi tanács megtárgyalta. Itt került kihirdetésre a szolgabíró 4 063/1857 sz. rendelete, melyben utasította a tanácsot tanyai tanítók alkalmazására. A református egyháztanács álláspontja a tanyai iskolák fenntartásával kapcsolatban ekkorra már megváltozott, így a szolgabírói rendelkezés ellenére, az ügyben kompromisszumos megoldás született. Az egyház vezetőjével folytatott előzetes megbeszélés alapján a tanács úgy határozott, hogy a tanyai tanítóknak ugyanazt a fizetéspótlékot folyósítja, mint a városiaknak, vagyis személyenként évi 60 forintot. A határozat azt is kimondta, hogy a népnevelés olyan ügy, amiért minden polgárnak áldozatot kell hoznia. Valószínű, hogy a tanítóknak folyósított fizetést jelentéktelennek tartotta és kijelentette, hogy a fizetés másik részét az iskolába járó gyerekek szülei adják, mely minden gyermektől 1 véka búzát, 1 véka árpát, 1 csirkét és 20 krajcárt jelentett. Egy tanító 80 gyermekre számíthatott. A szülők által adott járadékok készpénzbeli értéke és a város által fizetett 60 forint évi 250 forint készpénzt jelentett. Ezen felül minden tanító lakást is kapott. 2 7 A tanítók életfeltételei azonban legtöbbször nagyon bizonytalanok voltak. A tanulók jelentős része vagyontalan, tanyás béresszülő gyermeke volt, akiktől a tandíjat behajtani szolgabírói rendelkezés ellenére sem lehetett. A tanítók többségének jövedelme a tervezettől messze elmaradt, amiből az következett, hogy lehetőleg zárt településeken igyekeztek elhelyezkedni, így egy-egy iskola tanítója sokszor évente is változott. Az iskolák helyzete az 1858 májusában hozott tanácsi határozat ellenére is annyira romlott, hogy újabb intézkedésekre volt szükség. Polner Lajos szolgabíró a város polgármesterének 1859. január 4-én írt levelében leírta, hogy az eddig felállított tanyai iskolák közül a római katolikusoké nemcsak hanyatlóban van, de megszűnése is várható. A szülők a tanítót nem fizetik, gyerekeiket az iskolába nem járatják. Javasolta a polgármesteri hivatalnak, szorítsa a szülőket kötelezettségük teljesítésére. A nem engedelmeskedőket pénzbeli bírsággal vagy elzárással büntesse. A tanítóknak járó tartozásokat pedig hatóságilag hajtsa be. 2 8 Az iskolák helyzetét Polner szolgabíró intézkedései sem változtatták meg, visszafejlődésük tovább folytatódott. A folyamat megakadályozására Makra Imre prépost 1859. november 6-án levelet írt a városi tanácshoz, melyben emlékeztetett a három évvel korábban tett ígéretére, mely szerint a népnevelést általánosabbá kívánja tenni, többek között tanyai iskolákat is állít fel, amiből ez ideig nem lett semmi. Pedig az igási oldalon lévő római katolikus iskola léte is bizonytalan. A szülők megtagadták támogatásukat, mondván, a város köteles a tanyai iskolákról gondoskodni. A terheket az egyház sem tudta egyedül viselni, ezért segítséget kért a várostól. A városi tanács azonban megtagadta a támogatást. 2 9 A tanács merev, elutasító válaszába az egyházközség nem nyugodott bele, és kérelemmel fordult a csanádi püspökön keresztül a Cs. Kir. Helytartósághoz. A helytartóság nyomására Polner szolgabíró a katolikus tanyai iskola ügyének újabb és azonnali kivizsgálására utasította a városi tanácsot. A vizsgálatról készült 11
