Kiss Imre: A munkásdalos kultúra fejlődése Makón 1921–1939. A Makói Múzeum Füzetei 29. (Makó, 1982)
A makói szervezett munkások szavalókórusa
semmilyen anyagi segítséget nem adott a dalkörnek, pedig a belépés előtt az Ígérgetésekkel nem furakodtak. Hogy ezen a tarthatatlan helyzeten változtassanak, két tag, Herbst Imre és Koczka Sándor írásban beterjesztett indítványának tárgyalására 1929. december 11-ére rendkívüli közgyűlést hívtak össze. A közgyűlésen a működő tagok teljes létszámban megjelentek, csupán az elnök mentette ki magát. Az ügyvezető elnök a közgyűlés megnyitása után ismertette a beterjesztett indítványt: „Miután a Makói Petőfi Dalkör 1926. szeptembertől 1929. decemberig a Magyar Dalos Szövetség által leküldött, bár dalkörünk saját tulajdonát képező, miniszterileg jóváhagyott alapszabállyal működik: indítványozzuk, hogy a mai naptól kezdve mondja ki a rendkívüli közgyűlés, hogy a Magyar Dalos Szövetségbe nem kíván dalkörünk tovább tartozni s tagdíjat fizetni. Mivel arra a meggyőződésre jutottunk, hogy nevezett Szövetség a vidéki dalárdákat nemhogy elősegítette volna, hanem — mint a legutóbbi országos versenyen — háttérbe szorította. Ezzel szemben elég súlyos fizetési kötelezettségekkel terhelte s terheli dalárdánkat. — Ezek után csupán azt kívánjuk, hogy dalárdánk egyelőre, mint önálló dalkör működjön. Tisztelettel kérjük a Makói Petőfi Dalkör úgy a vezető, mint minden egyes működő tagját, hogy teljes egészében tegye magáévá ezen indítványunkat, mert csak ilyen alapon tudunk dalos szívvel, dalos testvéri lélekkel működni az önállóan működő Makói Petőfi Dalkörben. Makó, 1929. december 8-án. Herbst Imre, Koczka Sándor." Az indítvány ismertetése után nagy vita alakult ki, de a hozzászólások általában egyetértoek voltak az indítvánnyal. A döntést titkos szavazással hozták meg. Igennel szavaztak harmincegyen, hatan pedig az indítvány ellen. A szavazás előtti élénk vita során feltűnő volt, hogy a gazdasági nehézségek hangoztatása a Dalos Szövetségnek fizetendő tagdíj elleni tiltakozás jeléül léptek ki a szövetségből és erősen hangsúlyozták, hogy a jövőben mindentől és mindenkitől független önálló dalkörben akarnak működni. A kilépéssel kapcsolatos vitában egyetlen szó sem hangzott el arra vonatkozóan, hogy politikailag is változtatni kellene munkájukban és újból keresni az együttműködő lehetőséget a szervezett munkásokkal, akik biztos támaszai, segítői lehettek volna a dalkörnek anyagilag is és a dalos utánpótlás szempontjából is. Hogy rövid időn belül ez is bekövetkezett, az annak volt köszönhető hogy a szervezett munkások 1929. elején megalakították az első szavalókórust. A makói szervezett munkások szavalókórusa (1929-1931) A Vasas Dalárda megszűnésének idején, 1929 őszén a makói szakszervezetek életében jelentős változások történtek. A korábbi években megalakult és működő helyi csoportok (bőrmunkás, építőmunkás, famunkás, vasmunkás) vezetőségei létrehozták a közös ügyeket intéző bizottságot, az úgynevezett összmunkás vezetőséget, mely nek az volt a feladata, hogy összehangolja a négy csoport együttműködését is a munkásotthon fenntartásában ,az ehhez szükséges anyagi alap összegyűjtésében nyújtson segítséget. Képviselte a szakszervezeteket más szervek és a hatóságok felé. Alkalmanként összmunkás gyűlést tartott és kultúrális előadásokat rendezett. A csúcsvezetőség 4—5 tagból állott, lehetőleg úgy, hogy mind a négy szakma képviseltesse magát. Első ízben a vezetőség elnökévé egy rendkívül mozgékony és jó fellépésű famunkást, Kotroczó Józsefet választották meg. Kotroczó eleinte jól végezte 23
