Kiss Imre: A munkásdalos kultúra fejlődése Makón 1921–1939. A Makói Múzeum Füzetei 29. (Makó, 1982)
A makói szervezett munkások szavalókórusa
munkáját, de amikor 1925-ben a Szociáldemokrata Párt helyi szervezete megalakult és őt választották meg a végrehajtó bizottság elnökévé, mind jobban elhanyagolta összmunkás — elnöki feladatait, pedig az elnöki funkció akkor részben függetlenített állás volt megfelelő díjazással. A szakszervezeti csoportok vezetőségei a gazdasági nehézségekre hivatkozva 1929. január 1-től csökkenteni akarták a fizetését, amit ő nem fogadott el és azonnali hatállyal lemondott az elnöki tisztségéről. Ezt akkor már könynyen megtehette, mert közben a szociáldemokrata központ segítségével a CORVINA Biztosító makói ügynöke lett, amelyből a látszat szerint jó jövedelme volt. Később azonban kiderült, hogy korrupciós tevékenysége volt jövedelmének fo forrása. Kotroczó lemondása rossz hangulatot váltott ki a szervezett munkások körében és kénytelenek voltak új összmunkás elnököt választani. Többszöri tárgyalás után végül is az új csúcsvezetőség elnökévé e sorok íróját, a vasmunkás csoport tagját választották meg, de mindjárt közölték, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően nem tudnak fizetést adni az elnöki feladatok ellátásáért. Az új módszert tudomásul vettem, pedig akkor és azonkívül még sokszor munka nélkül voltam a gazdasági válság következtében és szakszervezeti tevékenységem miatt. Ennek ellenére öt éven keresztül láttam el az összmunkás elnöki feladatokat. Szerencsére jó munkatársak is jelentkeztek, így aztán két fiatal vasas barátommal, Mándoki Sándorral és Sarkadi Istvánnal újabb akciót kezdtünk a munkásotthonban a szakszervezetek életének erősítésére. Eredményes munkát elsősorban a fiatal munkások között remélhettünk, hiszen mi magunk is fiatalok voltunk. A fiatalokat természetesen a sport és kultúrális tevékenység érdekelte közelebbről, tehát az irányban kellett velük foglalkozni. Sportolási lehetőség nem volt a munkások részére, mert az 1922-ben megalakult „Törekvés" munkás sportegyesület anyagi nehézségek miatt, mindössze négy évig tudta magát fenntartani és annak megszűnése után több munkás sportoló belépett a polgári sportegyesületekbe és persze ez magával hozta azt a kellemetlenséget, hogy lassanként kiváltak a szakszervezeteikből. Maradt tehát az egyetlen járható út, a kultúrtevékenység megszervezése. A húszas évek végén már Makóra is eljutott a Budapesten működő szavalókórusok sikereinek híre és ennek folytán felmerült az a gondolat, hogy itt is meg kellene alakítani egy munkás szavalókórust. Ez a gondolat akkor érlelődött megvalósulásra, amikor a makói vasmunkások küldötteként részt vettem a Vas- és Fémmunkások Szövetsége budapesti országos kongresszusán. A kongresszus munkájában nagy feltűnést keltett a fiatal küldöttek egy csoportja, akik bírálták a vezetőket, amiért megalkuvó politikát folytatnak a tőkésekkel és nem képviselik helyesen a vasmunkások érdekeit. Ez ellen persze az érintett vezetők élesen tiltakoztak. Nekem, a fiatal vidéki küldöttnek, aki először vettem részt ilyen magas szintű fórumon, meglepő volt, hogy a fiatal vasasok milyen bátran és határozottan léptek fel a központi vezetőség ellen és ezzel többször is viharos jeleneteket váltottak ki a kongresszuson. A szünetben alkalmam volt megismerkedni egy ilyen fiatal ellenzéki vasassal, akivel este elmentem az egyik kerületi munkásotthonba, ahol meghallgattam az ott működő szavalókórust, amely éppen Ady Endre egyik forradalmi hangú versét tanulta nagy lelkesedéssel. A kongresszus befejezése utáni időben, amikor a makói vasas dalárda sem tudott tovább működni, megkezdődött a szavalókórus szervezése, amely rövid idő múlva teljes sikerrel járt. A fiatal munkásoknak nem sokat kellett beszélni és így már 1929. február végén megalakult a Makói Szervezett Munkások Szavalóskórusa tizenhat no és huszonegy férfi taggal. A megalakulás bejelentésekor a rendőrség nem tett semmilyen észrevételt, és így a szavalókórus megkezdhette működését, amit persze a megbízott rendőrségi nyomozó rendszeresen ellenőrzött. 24
