Kiss Imre: A munkásdalos kultúra fejlődése Makón 1921–1939. A Makói Múzeum Füzetei 29. (Makó, 1982)

A Petőfi Dalkör az 1920-as évek végén

feltételeket elfogadni, a használt zongorát átvették, de az árába nem sokat törlesztettek az időközben lemondott Husztik Lajos elnöknek, aki hosszú évek múltán is csak ügyvédi felszólító levelek segítségével kapta meg pénzét kisebb részletekben. A nagyon kellemetlen zongoravásárlás és annak következményei rossz hangulatot keltett a dalosok között. Az ellentétek mélyültek: a vezetőségi és a választmányi üléseken kiapadhatatlan viták, vádaskodások következtében tovább romlott a fegyelem, a dalosok egy része közömbössé vált, többen pedig kiléptek a dalkörből és így aztán nem érte el célját a nagy energiával megrendezett — zászlószentelési — ünnepély sem. A dalkör azonban nagy erőfeszítésekkel működött tovább és részt vett — mérsékelt sikerrel — a Szegeden rendezett országos dalosversenyen. 1928-ban Makón és Battonyán rendezett a dalkör hangversenyt és viszonylag jó hangulatban készültek a debreceni országos hangversenyre. Időközben részt vett a dalkör a makói MANSZ (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége) zászlószentelési ünnepélyén és a hősök napján, ahol a Himnuszt és az irredenta Hiszekegyet énekelték. A debreceni hangversenyre a nagy költségek miatt több dalos nem tudott elmenni és ez az amúgy is válságokkal küszködő dalkör eredményes szereplését erősen csökkentette. Tetézte a bajt, hogy a részt vevő dalosok között személyi vita alakult ki, amely annyira elmérgesedett, hogy a vezetőség kénytelen volt a helyszínen (1929. június 29-én) rendkívüli választmányi ülést tartani, amelyen a fő személyeskedőt eltiltották a szerepléstől. A debreceni botránnyal a hazatérés után külön választmányi ülésen foglalkoztak, de nem sok eredményt értek el vele, mert a dalkör tagjai között továbbra is széthúzás volt észlelhető. Különösen romlott a helyzet akkor, amikor 1929. szeptember 29-én a dalkör résztvett a makói Hősök szobra leleplezési ünnepélyén és Horthy Miklós kormányzó jelenlétében elénekelték a magyar Hiszekegyet. A makói szervezett munkások ezért nagyon elítélték a dalkör vezetőségét és a dalkör minden tagját. Ugyanez történt október 6-án, amikor a polgármester felkérése alapján, a város képviselőtestületének gyászközgyűlésén énekelték a Hiszekegyet. Az ezt követő napokban-hetekben a szervezett munkások és általában a demokratikus érzésű emberek erősen bírálták a dalkört és külön a dalkör tagjait, mint munkás embereket, amiért az elnyomó uralkodó osztály irredenta-nacionalista rendezvényein hűségesen eleget tesznek kívánságaiknak. A dalkör vezetői azonban minden ezirányú bírálatot rosszul értelmeztek, szereplésüket helyesnek tartották és a bírálatokat rosszindulatú támadásnak és rágalmazásnak tekintették. Ezt igazolja az a titkári jelentés, melyet a Petőfi Dalkör 1930. január 22-én megtartott évi rendes közgyűlésén olvastak fel: „Ezekkel a szereplésekkel kapcsolatban csupán azt kívánom megjegyezni, hogy azok a rágalmak, amely rágalmak özönével dalárdánk hazafiatlanságát vádolják ma is egyes egyének, azok a rágalmak lepattannak róla... Ez a dalkör mindenkor készséggel tett eleget minden olyan meghívásnak, amely szereplés kizárólag a hazafias célt szolgálja, a hazafias szellem ápolására s felélesztésére alkalmas." Az idézett szövegből tisztán lehet látni, hogy a bankigazgató és nyomdatulajdonos elnök, valamint a „vitéz" kisiparos ügyvezető elnök, milyen hazafias szellemben irányították a dalkört, amelynek tagjai túlnyomó többbségben munkás emberek voltak. Érdekes módon az 1929-es esztendőben új jelenségek mutatkoztak a dalkör életében. A vezetőség és a tagok közül többen erősen kifogásolták, hogy a polgári Dalos Szövetség a dalkör megalakulása és a szövetségbe való belépése óta, szinte 22