Kiss Imre: A munkásdalos kultúra fejlődése Makón 1921–1939. A Makói Múzeum Füzetei 29. (Makó, 1982)
A Vasas Dalárda
A Vasas Dalárda (1927-1928) A Makói Szervezett Munkások Dalkörének polgári dalárdává történt átszervevezése idején a szervezett munkások nagy figyelemmel kísérték a fejleményeket és kérték a szakszervezeti csoportok vezetőségeit, valamint a Szociáldemokrata Párt helyi vezetőit, hogy akadályozzák meg az átszervezést. Ezek a szervek meg is tettek minden lehetőt, de hiábavaló volt, mert a munkás dalosokat nem tudták meggyőzni arról, hogy szocialista elveiket adják fel, ha a kormányhű Polgári Dalos Szövetség által irányított polgári dalárdába belépnek és ott énekelnek. A dalosokat azonban az ellenpropaganda győzte meg, mert egy-két ember kivételével mindnyájan beléptek a jól hangzó — Petőfi nevét viselő — polgári dalárdába. A Petőfi Dalkör tagsága azonban éveken keresztül szinte változás nélkül a volt munkás dalkör tagjaiból tevődött össze és így kevés lehetőség volt egy másik új munkás dalkör létrehozására. A belügyminiszter rendelete szerint általános munkás dalkör részére működési engedélyt a rendőrség nem adott ki. így tehát más utat kellett választaniok. Egyes szakszervezeteknek olyan alapszabályai voltak, melyek szerint a vidéki helyi csoportoknak jogában állt különböző kulturális együtteseket működtetni, többek között énekkarokat is. Ezt a lehetőséget akarta kihasználni a vasmunkások makói csoportja azzal, hogy egy Vasas Dalárda megalakítását határozta el. Ez bizony tiszteletreméltó' döntés volt, mert a 40 tagú szakcsoportból nehéz volt egy életképes dalárdát létrehozni és eredményesen működtetni. Egyébként ez volt az egyetlen járható út, mert az ilyen szakmai énekkarok működését a szövetségi alapszabály megfelelő pontjára való hivatkozással be kellett jelenteni az illetékes rendőrhatóságnak, amely azt a Belügyminisztérium rendelete folytán tudomásul vette. Ez volt a dolog elvi része. De mi volt a gyakorlat? A gyakorlatról a vasas szakcsoport vezetősége már akkor meggyőződött, amikor a vezetőség öt tagja csak egyszerű beszélgetést folytatott a dalárda megalakításának lehetőségéről. Ezt a beszélgetést valamilyen formában megtudta az egyik legbuzgóbb horthysta detektív, Csala Dénes és azonnal fejleientette őket titkos összejövetel címén. A feljelentés alapján az ügyet a makói rendőrkapitányság megvizsgálta és az öt vasmunkást kihágási szabálysértés miatt megbüntette. A büntetést megfellebezték és a Belügyminisztérium az öt vasmunkás — Apfel Elemér, Galgóczi István, Kiss Gyula, Klembáczki Ferenc, Szabó Antal — elleni ítéletet megváltoztatta, a kihágás vádja és jogkövetkezményei alól őket felmentette azzal az indoklással, hogy csak „ad hoc" megbeszélést tartottak, s ezzel nem követtek el kihágást. A vasas szakszervezet vezetőségét a rendőrségi zaklatás nem félemlítette meg, mert közben elkészítették a Vasas Dalárda megalakulásáról és működéséről szóló bejelentést és azt Csanád megye alispáni hivatalának megküldték tudomásul vétel végett. Az alispáni hivatal a bejelentést illetékesség címén átadta a makói rendőrkapitányságnak. A bejelentést a szakszervezet egyidejűleg megküldte a rendőrkapitányságnak is, amely már érdemben foglalkozott vele és amint várható volt, a dalárda működését megtiltotta, arra hivatkozva, hogy a Vasas Dalárdába más szakszervezeti csoportok tagjait is fel akarják venni, amit a szakszervezeti alapszabály nem engedélyez. A helyi Vasmunkás Szakszervezeti Csoport vezetősége és a Vas- és Fémmunkások Szövetségének Országos Titkársága fellebbezést nyújtott be a szegedi kerületi rendőrkapitányságnak, amely végül is engedélyezte a Vasas Dalárda megalakítását. A Vasas Dalárda tehát a hosszú huza-vona után megkezdhette működését. Az ilyen alapszabály nélkül működő dalárdának nem volt külön választott vezetősége, ezért a dalárda szervezését a vasas szakszervezet vezetőségének minden tagja egy2' 19
