Kiss Imre: A munkásdalos kultúra fejlődése Makón 1921–1939. A Makói Múzeum Füzetei 29. (Makó, 1982)
A Makói Szervezett Munkások Dalköre
egyetlen próba után és mégis jól sikerült a két dal, nagyon tetszett a közönségnek. Az előadott dalok: Dankó Megkondult a kecskeméti... vezényelte: Hoffman E. szegedi karnagy, Lavotta-Hoppe A reményhez, vezényelte: Majoros R. makói karnagy, a szabadtéri hangverseny kiemelkedő eseménye a harmadik szám éneke volt. Kerner—Dőmer Ne ölj című kórusművét a dalos ünnepélyen szereplő összes dalárdákból alakult kétezer fős összkar énekelte olyan sikerrel, hogy a több ezres közönség szűnni nem akaró ünneplésben részesítette az összkart az akkor és mindig időszerű Béke-dal előadásáért. A fiatal munkásdalosoknak kellemes szórakozást jelentett a vasárnap esti DALOSBAL, amelyet az újszegedi Vigadóban rendeztek meg. A szegedi lapok úgy írtak a dalosbálról, hogy ilyen hangulatos, jól rendezett tömegszórakozás nem volt Szegeden. így aztán érhető, hogy a dalosbál kitűnő hangulatban reggelig tartott. A vasárnapi díszhangversenyen szereplő és méltán nagy sikert elérő régi, nagymultú munkásdalárdák után a szegedi közönség nagy érdeklődéssel várta a hétfőn délelőtt megrendezett díszhangversenyt, amelyen a makói dalkör is részt vett a jól felkészült és fegyelmezett dalosokkal. A makóiak ezen a hangversenyen a szabadon választott Lányi népdalegyveleget énekelték, amely három részből állt: Jaj, de nagyon keskeny ez azt utca, Sűrű sötét erdő, vékony holdvilág, Ennek a kislánynak hosszú a kötője. A befejező, gyors ütemű szavak után a közönség olyan tapsorkánnal ünnepelte a dalok szép előadását, hogy a karnagynak és a dalosoknak többször is a függöny elé kellett állniuk, miközben már erős hangon követelték az ismétlését is. Ezt azonban a rendezőség nem engedélyezhette, hiszen a leeresztett függöny mögött már felsorakozott a következő szám éneklésére váró Budapesti Vas- és Fémmunkások Dalköre. Végül a makói dalosok a hátsó kapun kijutottak a Tisza-partra és ott örömükben elénekelték azt a nagyon jól hangzó és az adott helyzetnek igazán megfelelő szövegű népdalt: Átal mennék a babámhoz a Tiszán, átal mennék, de a révész nem visz át... Ennek a kis rögtönzésnek a Tisza-parton is nagy sikere volt, az ott tartózkodó több száz főnyi, szereplésükre váró dalos és az ott sétáló szegediek szintén kifejezték elismerésüket. A közönségsikert követte a hivatalos elismerés is, amely a MUNKÁSOK DAL-, ÉS ZENEKÖZLEMÉNYE című folyóiratának 1926. július havi számában jelent meg „A Makói Szervezett Munkások Dalköre már a budapesti Zeneművészeti Főiskola dobogóján is derekasan megállta a helyét, s így csak természetes, hogy Szegeden is jól megérdemelt sikert arattak. Ambiciózus karnagyuk: Majoros Rezső ujjmutatása szerint nagy precizitással énekelték Lányi: Jaj, de nagyon keskeny ez az utca c. karát. A hétfői hangversenyen szereplő vidéki dalkörök közül ők voltak a legjobbak." A Makói Szervezett Munkások Dalkörének a szegedi munkásdalos-találkozón előadott kiváló énekszámai elismeréséül a Munkás Dalos Szövetség bronzplakettet és elismerő oklevelet adott át. A szegedi dalostalálkozón részt vett dalosok egy életre szóló élményt szereztek a jól rendezett és sikeres hangversenyeken és a vendégszerető szegedi munkások körében, hiszen majdnem minden munkásdalos barátságot kötött valakivel: más városbeli dalossal vagy egy-egy szegedi munkással, munkáscsaláddal. A dalostalálkozó a szervezett munkások szolidaritását, harcos összetartását jelképezte. Különösen érvényesült ez a szegedi, hódmezővásárhelyi és a makói dalárdák között, mert a közelség miatt elég gyakori volt közöttük a baráti találkozás. A szegedi dalostalálkozó után a dalkör a szép sikerélményektől felbuzdulva folytatta munkáját. (A dalosok között jó közösségi érzés alakult ki, amely többek 14
