Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)

Viselet

szempillájukat szenesre égetett gyufaszál koromjával sötétítették. A nagylányok szalagot is kötöttek a hajukba és dísztűkkel, csatokkal tűzték fel a kontyukat. Igen szépek voltak a falusi lányok a pettyes piros-kék karton ruháikban. A lány, mikor kútra ment, s a legénnyel találkára, kikeményített kötőbe és piros bársony papucsba öltözött. A szegényebbek mezítláb és festőruhába mentek a kútra. A kisebb gyerekek a nagyobbak kinőtt ubonyába jártak. A gyerekek a két világháború közötti időben egész nyáron félmeztelenül, fekete klott gatyában, a kisebbek hátul nyitott kezes-lábas pöndölben jártak. Az 1930-as években mind jobban tért hódított a faluban is a városi divat. Ekkor már csak a népszínművekben szereplők vették fel a régi falusi öltözetet. A fölvonulásokon, iskolai ünnepélyeken a pártás, pruszlikos magyar-ruhák voltak divatban. Ezek fehér grenadinbó\ készültek, rajtuk több soros nemzetiszínű szalaggal. Gyöngyös, flitteres piros selyem pruszlikot vettek fel hozzá és pártát, amiről a nemzetiszínű szalag a földig ért. A 30-as években az ünneplő ruhák már teljesen városiassá váltak. A sonkaujju meleg ruhákat felváltották a szellős, ujjatlan nyári ruhák, s divatba jöttek a könnyű kötényes ruhák. A ruhaanyagok is átalakultak és sok műselyem került ekkor a faluba. Most már szép lenge anyagokból készültek a fodrosbodros báli ruhák és taftbóX a nagyestélyi. A női szívekben teljesen a városból átvett divat uralkodott, s ruháik hossza féllábszárig érő volt. A jómódúak, kiknek telt rá, rózsaszín, kék és fehér báliruhákban táncoltak, s télen szövet, bársony és tükör posztó kabátokban jártak. A komoly ruhák mind sötétek voltak: sötétkékek vagy feketék. Az időseknek az volt a szavajárása, hogy az ünneplőt nem szabad a hétköznapival lébe vágni. Ami vasárnapló volt, azt csak akkor lehetett hordani. A 40-es években a háborús intézkedések nyomán Földeákon is bevezették a jegyrendszert és a boltban megjelentek a műrostos anyagok. Ruhát, cipőt csak jegyre lehetett vásárolni, eltűnt a bőr és elkezdődött a fa és parafa talpú cipők divatja. A műszálas ruhaanyagok olyan csípősek voltak, hogy szinte szúrták a bőrt. A lányok leeresztett hajjal jártak, esküvő után kontyot kötöttek. A férjhezmenés igen korán, 17—18 éves korukban történt. Ekkor már terjedt a faluban a rövid haj és a dauer divatja. A lányok kezdték levágatni hajukat és egymás után városi frizurát csináltattak. A maradi, hosszú hajú lányok megszólták a kibodorított frizurásokat. Az új hajviselet igen nagy tettnek számított, nagy dolog volt követni a városi divatot az addig szűziesen leeresztett szalagos hajviselet után. A divatot még sem lehetett megállítani. A bálák táncrendjébe is szokásba jött a cselszton, a rumba, a keringő, a csárdást csak a népszínművekben táncolták a fiatalok. A férfiak ruházkodása is követte a városi divatot. A parasztlegények közül sokan még hűek maradtak a görbeszárú fényes csizmához és a csizmanadrághoz, de a haladóbbak mindinkább átvették a pantalló viseletet. Bátran követték az egészségesebb, szellősebb ruházkodást, mert a csizma és a meleg posztónadrág nyáron igen kényelmetlen öltözet volt. Az idősebbek megmaradtak a fehér ing, fekete ruha és kalapnál meg a kipödört kackiás, magyaros bajusznál. A szegény zsellérek, béresek és napszámosok öltözetét a kockás, tarka ing, cájg nadrág, csálé kalap, később a micisapka jellemezte. Nyáron leginkább mezítláb jártak vagy papucsot viseltek, télen pedig suvickos bakancsban jártak. Ők nem követhették a divatot, azt viselték, amit a gazdagok magukról levettek. 15