Sípos Erzsébet: Szülőföldem, földeák, népélete. A Makói Múzeum Füzetei 28. (Makó, 1982)
A falu gazdálkodása - Állattartás
A falu gazdálkodása Állattartás A török után újratelepült lakosság a halászat helyett már inkább földműveléssel és állattartással foglalkozott. A községben főleg búzát, kukoricát, árpát és zabot termesztettek. 1785-ben a falu ménesében 219 ló, a gulyában 210 szarvasmarha volt. Két évvel később a szarvasmarhák száma már 342, és feljegyeztek 154 sertést is. Az állattenyésztés hosszú ideig főfoglalkozása volt a földeákiaknak, mit bizonyít az is, hogy 1833-ban a községben 29 számadó juhász és 23 bojtár élt. 1845-ben a nagy árvízkor a faluban 670 ló, 915 szarvasmarha, 1117 juh, 339 sertés, 5 kecske és 2 szamár volt. Mivel az árvíz a község 800 holdas legelőjét elöntötte, állatállományuknak Hódmezővásárhelyen béreltek legelőt. Az árvíz után a falu mintegy 17 000 holdas határa megoszlott az új falu és ófalu között. A birtokviszonyokban az 1925-ös nagyatádi földreform hozott némi változást. 42 hadirokkant 78 holdat, 25 hadiözvegy 38 holdat, 97 földnélküli 93 holdat, 11 törpebirtokos 12 hold földet kapott. Ekkor házhelyet is osztottak, előbb 113-at, majd még 191-et. Az én családom is e földosztás után ment ki bérlőnek az urasági földre. A földet kapottak mind több tanyát építettek, hogy közelebb legyenek a földhöz. Persze a tanyán a jószágtartás is könnyebbé vált, csak kipányvázták a jószágot a legelőre, s így alig került valamibe a takarmányozása. A 20-as évek végén a falu határában 11 352 katasztrális hold szántó, 100 hold kert, 100 hold rét, 27 hold szőlő, 258 hold legelő és 56 hold erdő volt. Ezekben az években a páskomi és ugari földeken 18—20 keresztnyi búza termett. Kukorica 2 kocsival lett egy kis holdon. A 30-as években a réti földeken már kiugró terméseredmények is születtek, 1 kisholdon megtermett 15—16 mázsa búza, 25—30 mázsa kukorica. Az öregek azt tartották a jó termés titkának, hogy sűrű búza, ritka kukorica. A kukoricát egy lépésre hagyták, hogy le ne fulladjon. A fattyazás a tikkasztó melegben rendkívül nehéz munka volt. Le kellett szedni a kukorica hajtásait, nagy ölekben kihordani a föld végére a jószág etetésére. A földhöz vagy bérlethez jutott parasztoknak igen nehéz volt földjének megmunkálása, mert az egy kis gebe lovával vagy tehénkéjével az egyes vagy kettes ekéjével nem tudta mélyen megforgatni a földet. A magágyat ősszel készítették el. A búzát kékköves mésszel csávázták, teknőkben, hordókban kavargatták a csávázó lében a magot. A régi öregek még a vállukra akasztott zsákból kézzel szórták a magot. Korábban szinte egyeduralkodó volt a szemtermelés a faluban, 1935-től már mind több szálastakarmányt is termesztettek. A jó takarmányozás kedvezően hatott az állatállományra. A község elöljárósága az állomány javítására fajtiszta apaállatokat, csődöröket és bikákat vásárolt. Ezeket a falu szélen lévő bikaházba telepítették. Nagy munkabírású lófajta volt a noniusz, gidrán, lipicai. A kevés tejet adó teheneket is fölváltották a svájci vörös-tarka fajtával. Ezek már 20 liter tejet is adtak naponta. A mangalica sertéseket szintén jobbakra cserélték vagy húsdisznókkal — vörösfekete-tarka nagytestű tarkákkal — keresztezték. Ennek nyomán nőtt a szaporulat is, általánossá vált kocánként a 8—10 malac. A juhtenyésztésben a merinói fajta vált általánossá. Sok kecske, szegény ember tehene, is volt a faluban. Főleg fehér kecskék voltak, de néhány tarka is akadt. A libatenyésztés is fellendült, leginkább tömték őket, de a tollúkat is értékesítették. A kis oláh libákat is nagyobb fajtára cserélték, melynek nagyobb volt a tollhozama. A kereskedők a kis oláh libákat kedvelték jobban, mert azok zsírosabbak votak. Kacsát is sokat tartottak a faluban, a régi fekete-tarka fajtát pekingivel váltották fel. A tömött kacsákat is eladták. Az otthon tartott galambok közül ismert fajták voltak a török, a csirke és a strasszer. Baromfiak közül 16
